Ugrás a tartalomra

Kevinnek jól indul az év - Kevin McCarthy lett az amerikai képviselőház új elnöke

Létrehozva
Hosszas eljárás után az amerikai képviselőház megválasztotta elnökének Kevin McCarthyt, a Republikánus Párt jelöltjét.
Kép
Kevin McCarthy (Fotó: Reuters)

A kongresszusnak tizenöt szavazás után, szombatra virradóan sikerült eredményre jutnia. Az utolsó előtti szavazási fordulóban McCarthy mindössze egyetlen szavazatra volt az abszolút többségtől, ezt követően a ház úgy döntött, még egy szavazási kört tart. Ezen a korábban McCarthy ellen szavazó hat képviselő tartózkodott, így 216 vokssal a kaliforniai politikus elnyerte a házelnöki pozíciót.

A demokrata párti képviselők a tizenötödik választási fordulóban is egységesen, mind a 212-en a képviselőcsoport vezetője, Hakeem Jeffries mellett voksoltak. A szavazás után Hakeem Jeffries hivatalosan is a demokraták alsóházi vezetője lett, ezzel ő az első színesbőrű, aki valamely párt vezetői tisztségét tölti be a kongresszusban.

Az éjszakába nyúló szavazás után Donald Trump korábbi és Joe Biden jelenlegi elnök is üzenetben gratulált McCarthynak megválasztásához.
Megválasztása érdekében és az ellene szavazók követelésére McCarthy késznek mutatkozott több eljárási szabályt módosítani a képviselőházban, amelyek több jogot biztosítanak a képviselőknek az egyes törvényjavaslatok áttekintésében, valamint a házelnök munkájának ellenőrzésében.

A Republikánus Párton belül Kevin McCarthy megválasztását a konzervatív szárny, az úgynevezett Szabadság-választmány (Freedom Caucus) tagjainak egy része gátolta kedd óta. A házelnök megválasztása után a képviselőház tagjai letehetik képviselői esküjüket, és megkezdhetik a törvényhozói munkát. 164 éve nem volt rá példa, hogy ilyen sokáig nyúljon el az alsóház elnökének megválasztása.

A pénteki szavazásokat megelőző vitában a képviselőházi többséget adó republikánusok közül többek között Mike Garcia kaliforniai képviselő érvelt Kevin McCarthy mellett, akinek megválasztását nem a házelnök személye miatt sürgette, hanem a törvényhozás előtt álló feladatok elvégzésének megkezdésével indokolta. Ezek között említette a határválság kezelését, a kábítószer-csempészet és a bűnözés visszaszorítását. Mike Garcia egyben köszönetet mondott a kongresszus épületében, a Capitoliumban dolgozó biztonsági személyzet munkájáért, amivel utalt a két évvel ezelőtt, 2021. január 6-án a törvényhozás épületének megtámadásába torkoló zavargásokra Washingtonban. Az évforduló napján Joe Biden elnöki érmet adományozott a Capitoliumot védő hatóságok tizenkét tagjának.
    
Az Egyesült Államok 118. Kongresszusa kedden ült össze. Az alsóházban, a képviselőházban a republikánusok 222-212 arányú szavazati többségben vannak, de egy mandátum üres, mert az arra novemberben megválasztott képviselő időközben elhunyt. A felsőházban, a szenátusban a szavazati arányt tekintve a demokratáknak van 51-49 arányú többsége - tette közzé szombat reggel az MTI.

Ez is érdekelhet

Háborúellenes Gyűlés
Miskolcra látogat Orbán Viktor szombaton
MiskolcBelföld
Országjárásra indult Orbán Viktor, melynek következő állomása Miskolc.
Zemlényi Attila
Elismeri a Pogány Indulót
MiskolcKultúra
Március 21-e a költészet világnapja. Zemlényi Attila költővel beszélgettünk a tehetségről, a vers hatásáról és arról, hogy ma már nem ismerhetőek fel a költők pusztán a hosszú kabátjukról.
Lángok közül mentette ki az idős nőt a miskolci rendőrnő
„Az a robbanás olyan volt, mintha akciófilmben lettünk volna” - Lángok közül mentette ki az idős asszonyt a miskolci rendőrnő
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Drámai pillanatok játszódtak le egy miskolci társasházban: egy zászlós és társa az életét kockáztatva rohant be a füsttel teli lakásba, hogy kimentsenek egy kétségbeesett nyugdíjast. A mentés sikerült, de a tűz nyomot hagyott a rendőrnőn is.
Jön a keleti rangadó: Nyíregyháza - DVTK
MiskolcSport
A Diósgyőr a keleti rangadón lép pályára. A Nyíregyháza SFC vendége lesz a DVTK.