Ugrás a tartalomra

Nagy változás a SZÉP-kártyáknál

Létrehozva
Életbe lépett egy új szabályozás a SZÉP-kártyáknál hétfőn.

Az OTP Bank december 29-én jelentette be, hogy az új jogszabályok szerint január 9-étől csak egy számla marad a SZÉP-kártya mögött, az eddigi három zsebből csak a szálláshely zseb marad meg.

Megszűnnek a Széchenyi Pihenő Kártya alszámlái, más szóval: zsebei. A kártyával fizethető szolgáltatások ugyanazok maradnak, csak január 9-étől a szálláshely zsebről lehet majd mindenért fizetni, amit korábban a három zseb bármelyikéről lehetett. A korábban a vendéglátás és a szabadidő zseben lévő pénzeket január 8-án átvezetik a szálláshely zsebre.

Az OTP tájékoztatása szerint az el nem költött összegek díjterhelése nem változott, a 2022. október 15. előtt utalt összegeket 2023. május 31-éig lehet díjmentesen felhasználni, az el nem költött összegrészre június 1-jén terhelik a 15 százalékos díjat.

Az Én Pénzem portál szerint még a hétfői változás után is előfordulhat, hogy a fizetéskor egy-egy terminálnál meg kell jelölni, hogy melyik zsebből akar valaki fizetni.

Ilyen esetben a szálláshelyet kell kiválasztani a zsebek közül, mivel a gyakorlatban minden pénzt oda csoportosítanak át.

Ez is érdekelhet

Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.