Ugrás a tartalomra

Átlépett a DK-ba Kocsis-Cake Olivio

Létrehozva
Indoklása szerint a 2022-es választás legfontosabb tanulsága, hogy az ellenzéknek új stratégiára, szervezettebb működésre van szüksége.

A Demokratikus Kolaíció (DK) tagjaként folytatja tovább a politizálást – jelentette be pénteken délelőtt hivatalos Facebook-oldalán Kocsis-Cake Olivio.

Kép
Fotó: 24.hu

"Az azóta eltelt időszakban a DK bebizonyította, hogy képes új stratégiát adni, fegyelmezetten működni, alternatívát nyújtani az Orbán-rendszerrel szemben. A jelenlegi hatalmat leváltani akaró választók is egyre inkább a DK-ban látják a kormányváltás legnagyobb esélyét, ahogy én is"

– kommentálta a pártok közötti migrációját a Párbeszéd korábbi pártigazgatója és korábbi országgyűlési képviselője. Állítása szerint a DK-ban a jövőben is azon szándékozik dolgozni, hogy elősegítse „Magyarország zölddé válását”.

„Büszkék vagyunk rá, hogy egy olyan emberrel bővült a DK közössége, aki szívén viseli hazánk természeti értékeinek sorsát, és már sokszor bizonyított a zöldpolitika és a klímavédelem terén”

– fogalmazott az erről szóló pártközlemény, amelyet Gyurcsány Ferenc pártja adott ki az átlépés hírére reagálva.

Kocsis-Cake lépésére faképnél hagyott pártja, a Párbeszéd is reagált. Levélben megküldött közleményükben azt írják: sajnálják a politikus távozását, és „jelentős ellenérzéssel” tekintenek minden olyan folyamatra, amely „nem Magyarország jövőjének alakítására, hanem egymásra utalt közösségek kannibalizálására irányul”.

Az utóbbi időben számos, korábban más pártban dolgozó, vagy akár magas tisztséget betöltő politikus hagyta hátra korábbi közösségét a DK kedvéért. A pártban folytatja például 2022-től Molnár Gyula, az MSZP korábbi elnöke, Buzinkay György, a Momentum korábbi elnökségi tagja, a párt alapító tagja, de november óta a DK frakciójában politizál Szűcs Balázs erzsébetvárosi alpolgármester (korábban az LMP, majd Párbeszéd tagja), valamint Déri Tibor egykor momentumos újpesti polgármester is csatlakozott a rivális párthoz - olvasható a 24.hu-n.

Ez is érdekelhet

Folytatódik az Avason az útfelújítási program
Miskolc
Mutatjuk kedd reggel mely helyszíneken érdemes óvatosabban közlekedni a Miskolci Városgazda munkálatai miatt.
Földes Gimnázium - emléktábla koszorúzása
Jól ismeri a múltját?
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci zsidóság történetét ismerhetik meg, akik ellátogatnak a Forrásvíz Kulturális Alapítvány programjára. A személyes hangvételű esten Szabó Tünde Judit miskolci kutató és író tart előadást.
Egy királyfi, aki a Halhatatlanság Birodalmát keresi
MiskolcKultúraSzabadidő
Május 23-án, szombaton délelőtt fél 11-kor láthatják az érdeklődők A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadást a Kossuth utcai Csodamalom Bábszínházban.
Borangolás szombat délután
Az esős idő sem fogta vissza az Avasi Borangolást
MiskolcSzabadidő
A változékony időjárás ellenére is sok látogatót vonzott a 14. Avasi Borangolás, ahol három napon át koncertek, gasztronómiai programok és borkóstolók várták az érdeklődőket az Avason.