Ugrás a tartalomra

Regisztrálására biztat a Miskolc Holding

Létrehozva
Miskolc fejlődésében és működésében jelentős szerepe van a vállalkozóknak, cégeknek.

Veres Pál, Miskolc polgármestere Nagy-Miskolc Programjában az egyik legfontosabb elemként fogalmazta meg egy olyan átlátható és mindenki számára elérhető rendszer létrehozását, melynek célja, hogy a vállalkozások részt vehessenek a várost érintő munkálatokban, az egyenlőség szabályainak szem előtt tartásával.

A tavaly decemberben elindult Miskolci Beszállítói Programban a gazdaság szereplői egy online felületen ingyenesen regisztrálhatnak, ezt követően pedig lehetőséget kapnak arra, hogy tevékenységi körükhöz kapcsolódó beszerzés esetén a Miskolc Holding cégcsoport valamennyi tagvállalatától ajánlattétellel keressék meg őket.

Az éves beszerzési igény megközelíti a nyolcezret, a weboldal létrehozásának célja pedig az volt, hogy ez a kör tovább bővülhessen. A Holding meglévő 3500 partnere, e-mailben kapott tájékoztatást a programhoz való csatlakozásról. Az online felület indulása óta, közel 100 új cég vagy vállalkozás kapcsolódott a Miskolci Beszállítói Programhoz, melynek közel nyolcvan százaléka, miskolci vagy Miskolc környéki vállalkozás.

A www.miskolcibeszallitok.hu internetes oldalon továbbra is folyamatos az ingyenes regisztráció lehetősége a vállalkozók, cégek, vállalatok részére.

Ez is érdekelhet

Folytatódik az Avason az útfelújítási program
Miskolc
Mutatjuk kedd reggel mely helyszíneken érdemes óvatosabban közlekedni a Miskolci Városgazda munkálatai miatt.
Földes Gimnázium - emléktábla koszorúzása
Jól ismeri a múltját?
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci zsidóság történetét ismerhetik meg, akik ellátogatnak a Forrásvíz Kulturális Alapítvány programjára. A személyes hangvételű esten Szabó Tünde Judit miskolci kutató és író tart előadást.
Egy királyfi, aki a Halhatatlanság Birodalmát keresi
MiskolcKultúraSzabadidő
Május 23-án, szombaton délelőtt fél 11-kor láthatják az érdeklődők A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadást a Kossuth utcai Csodamalom Bábszínházban.
Borangolás szombat délután
Az esős idő sem fogta vissza az Avasi Borangolást
MiskolcSzabadidő
A változékony időjárás ellenére is sok látogatót vonzott a 14. Avasi Borangolás, ahol három napon át koncertek, gasztronómiai programok és borkóstolók várták az érdeklődőket az Avason.