Ugrás a tartalomra

Folytatódhat a tündérmese?

Létrehozva
Elkezdődtek a kiegészítő hidrogeológiai vizsgálatok a Tündérkertben, hamarosan eldőlhet tehát, hogy a korábban megszokott és rendkívül kedvelt formában üzemelhetne-e tovább a miskolciak büszkesége.
Kép
Tavaly novemberi kép a Tündérkertről. | Fotó: Juhász Ákos

Legutóbb tavaly decemberben írtunk a Tündérkertről, akkor a vizsgálatokkal megbízott GeoGold Kárpátia Kft. hidrogeológusa, Striczki István elmondta, kiegészítő földtani és vízföldtani méréseket kezdenek januárban a Tavi- és a Szent György-forrásnál. Ez az év első heteiben meg is történt; elvégezték a geofizikai vizsgálatokat, majd következik a beszivárgásmérés, aztán jöhet a hidrogeológiai modellezés. Az eredmények alapján áprilisra elkészítenek egy biztonságba helyezési tervet az őket a feladattal megbízó miskolci önkormányzat számára.

A végső döntést a vízügyi hatóság mondja majd ki azzal kapcsolatban, hogy ivóvízbázis-védelem alatt kell-e tartani a teljes területet, vagy sem. A korábbi geofizikai mérések alapján egyébként nem kell, hiszen elegendő vastagságú és minőségű a védőréteg, így szakmailag megalapozottnak tűnik majdnem a teljes Tündérkert belső védőterületen kívüli átsorolása. Az újabb vizsgálat erre ráerősíthet.

Az tehát biztosnak látszik, hogy tavasszal egzakt eredményeket kap a város és a vízügyi hatóság a terület hidrogeológiai adottságairól. Hogy mi következik ezután? Azt tudni lehet, hogy a bérlő szeretne tulajdonossá válni (ettől egyébként nem zárkózik el az önkormányzat sem), de amíg ívóvízbázis-védelem alatt áll a terület, addig nem lehet eladni. A tulajdonosváltás előtt elvileg megnyílhat a lehetőség a vizsgálatok kiértékelését követően.

A városvezetés szándéka - Miskolc érdekeit szem előtt tartva - egyértelmű: az önkormányzat azt szeretné, hogy a borsodi vármegyeszékhely egyik legszebb és legszerethetőbb attrakciója továbbra is a diósgyőri vár mellett működjön, ebben - szavaik szerint - "töretlenek és komolyak" a szándékaik.

Jelenleg csak a gaz veri fel a területet (a szerződés szerint a bérlőnek lenne kötelessége rendet tartani), sokan inkább félrefordulnak, inkább nem is akarják látni, mivé vált a szebb napokat megélt Tündérkert. Hogy visszatérhet-e a korábbi természetközeli nyugalom, pompa és hangulat a kiszolgáló egységekkel, azt egyelőre nem lehet tudni. Egy határozott lépés mindenesetre történt a vizsgálatok lefolytatásával.

Ez is érdekelhet

Földes Gimnázium - emléktábla koszorúzása
Jól ismeri a múltját?
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci zsidóság történetét ismerhetik meg, akik ellátogatnak a Forrásvíz Kulturális Alapítvány programjára. A személyes hangvételű esten Szabó Tünde Judit miskolci kutató és író tart előadást.
Egy királyfi, aki a Halhatatlanság Birodalmát keresi
MiskolcKultúraSzabadidő
Május 23-án, szombaton délelőtt fél 11-kor láthatják az érdeklődők A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadást a Kossuth utcai Csodamalom Bábszínházban.
Borangolás szombat délután
Az esős idő sem fogta vissza az Avasi Borangolást
MiskolcSzabadidő
A változékony időjárás ellenére is sok látogatót vonzott a 14. Avasi Borangolás, ahol három napon át koncertek, gasztronómiai programok és borkóstolók várták az érdeklődőket az Avason.
Száguldás az útfelújítási szakaszon – gigabüntetés Miskolcon
MiskolcBűnügy
... és még a biztonsági öv sem volt bekapcsolva.