Ugrás a tartalomra

A szabadpiaci ár alatt

Létrehozva
A százalékos arányt tekintve most valóban jelentős a díjtételek emelése az önkormányzati bérlakások esetében, azonban a szabadpiaci árakkal összehasonlítva az önkormányzati bérlők lakhatása továbbra is kiemelkedően kedvezményes áron biztosított - szögezte le lapunknak Kaposváriné Bornemisza Emese.

A Miskolc Holding Ingatlangazdálkodási Igazgatóságának lakáshasznosítási vezetője felidézte: a közgyűlés még 2020 augusztusában döntött a lakbérek novemberben induló, négy évre szóló, lépcsőzetes emeléséről. Ennek értelmében a hosszú évek óta változatlan lakbérek fokozatosan emelkedtek volna a bérlőkkel most közölt mértékűre. A kormány azonban a koronavírus-járvány miatt bevezette a bérletidíj-emelési moratóriumot, így két éven keresztül elmaradt az emelés.

- A bérlők jelentős része, közel egy évtizede, nagyon kedvező bérleti díjat fizetett. Időközben azonban jelentősen nőttek a lakások fenntartásának, karbantartásának és üzemeltetésének minimális költségei, amit már nem fedeztek a bérleti díjakból befolyt összegek - mondta Kaposváriné Bornemissza Emese.

Csak összehasonlításképpen: egy Szentgyörgy utcai, 55 négyzetméteres önkormányzati lakás esetében a bérleti díj nem éri el a 30 ezer forintot - ugyanitt a szabadpiaci ár 80 ezer forint is lehet. A diósgyőri Árpád utcában, hasonló méretű lakás esetében 53 550 forint az önkormányzati bérleti díj - a szabadpiacon meghaladhatja a 100 ezer forintot.

Hozzátette, sok esetben a lakások felújítása sem halasztható, ehhez azonban megfelelő felújítási alappal kell rendelkeznie az önkormányzatnak - ennek forrását is a lakbéremelésből befolyó többletbevétel biztosíthatja.
Egyébként az önkormányzati bérlakásokra való igényt jól mutatja, hogy pályázati kampányonként több száz család jelentkezik a meghirdetett 20-30 lakásra. Nem véletlen, hiszen a kedvező bérleti díj mellett hosszútávú, biztonságos lakhatást biztosítanak a bérlőknek.

- Többen úgy vélik, hogy a szabadpiaci bérlemények jobb műszaki állapotú épületekben találhatók, és jobban fel is újították azokat. Ez azért nem megalapozott, mert az önkormányzat által kínált lakások azonos műszaki állapotú és minőségű épületekben vannak, mint a szabadpiaciak. Az önkormányzati lakások leromlott állapota pedig sok esetben az azokat régóta használó, alacsony lakbérért ott élő bérlők szerződésben vállalt karbantartási kötelezettségének elmulasztására vezethető vissza - mutatott rá.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az alacsony jövedelmű bérlők támogatására a bérletidíj-emelésről szóló döntéssel egyidejűleg kidolgozták a szociális lakbértámogatási rendszert, ami szintén 2020. november 1-jétől biztosítja a magas komfortfokozatú lakásokban lakó bérlők - a tapasztalatok alapján zömében időskorú nyugdíjasok – támogatását. A lakbértámogatások igénybevételéhez előírt jövedelemhatár jelentősen megemelkedett, ami azt eredményezi, hogy a bérlők szélesebb köre juthat hozzá a támogatáshoz.

A támogatás feltételeiről, mértékéről a bérlők a Miskolc Holding Zrt. Lakáshasznosítási Irodájában, valamint a miskolci polgármesteri hivatal Szociális és Köznevelési Osztályának ügyfélszolgálatán részletes felvilágosítást, az ügyintézésben pedig támogató segítséget kapnak.

Ez is érdekelhet

muaythai magyar bajnokság
Érmeket szereztek Budapesten a miskolciak
MiskolcSport
A fővárosban zajlik a muaythai magyar bajnokság.
Nyíregyháza SFC - DVTK Fotó: Homoky György
A másodikban lenyomták a DVTK-t
MiskolcSport
A Diósgyőr szombaton délután a keleti rangadón lépett pályára. A Nyíregyháza SFC vendége volt a DVTK.
Tűz Miskolcon, Andor utca. Fotó: Matisz Viktor tű. főhadnagy / Miskolc HTP
Borzalmas: a mosógép is megolvadt a péntek esti miskolci tűzben
MiskolcHavaria
Tűz ütött ki egy családi házban Miskolcon, az Andor utcában március 20-án este: az ingatlan két szobája égett teljes terjedelmében.
Graffaló bemutatóval ünnepelték a Bábszínházi Világnapot
MiskolcKultúraSzabadidő
Különleges premierrel ünnepelte a Bábszínházi Világnapot a Csodamalom Bábszínház: bemutatták a „Graffaló, avagy az óriás faló kisegér” című előadást. A világszerte ismert mese feldolgozását kísérőprogramok és bábkészítő foglalkozás is színesítette.