Ugrás a tartalomra

Példa az önkormányzatoknak a miskolci Részvételi Program

Létrehozva
Ezt a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok versenyén elért első helyezés jelzi.
Kép
rózsaszín avasi kilátó mellrák elleni küzdelem
Fotó: Mocsári László

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének versenyén olyan önkormányzati módszerek mérettek meg, amelyek példaértékűek lehetnek más települések számára. A szakmai zsűri döntése alapján a miskolci Részvételi Program ilyen - tájékoztatta szerkesztőségünket a versenyen elért eredményről közleményében a városháza sajtóosztálya.

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata több éve elköteleződött a részvételi demokrácia mellett. Az önkormányzati és a hivatali működésbe Magyarországon újszerű ötlet volt részvételi elemeket bevonni: olyan módszereket, amelyek egyre inkább lehetőséget biztosítanak az állampolgárok számára, hogy becsatlakozzanak az életüket érintő döntések előkészítésébe.

Egy járatlan útra lépett ezzel a városvezetés, ami deklaráltan rengeteg tanulással van kikövezve – minden érintett számára. Ennek köszönhetően valósultak meg az olyan programok, mint a közösségi gyűlés, a Miskolci Ötletmaraton, a részvételi költségvetés, a közösségi tervezések vagy a Városi Estek - írják a közleményben.

Ezt a szakmai munkát ismerte most el a mintegy háromévtizedes múltra visszatekintő Települési Önkormányzatok Szövetsége. „Miskolc városvezetése számára a Részvételi Program elköteleződés egy olyan szemlélet mellett, ami számunkra nem kérdés, hogy a XXI. században az önkormányzatiságot át kell járja” – magyarázta Varga Andrea alpolgármester, hogy miért nevezték be a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok versenyére a programot.

A városvezető hozzátette, hogy meg akarták mutatni a többi önkormányzat számára, Miskolc hol tart ebben a folyamatban, illetve inspirálni kívánták azokat a településeket, akik nyitottak a részvételi demokrácia módszerére.

Az elért első hellyel kapcsolatban Varga Andrea elmondta, hogy büszkeség a városvezetés számára a többi önkormányzat szakmai elismerése, emellett az eredmény egy megerősítés is arról, jó úton jár Miskolc, hogy visszaadja az önkormányzatiságnak az ÖN-kormányzási jellegét.

A leszakadó városrészek integrációja terén kifejtett tevékenységével már tavaly is nevezett Miskolc a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok versenyére, akkor dobogós helyezést ért el a város egyik módszere - fogalmaz a tájékoztatás.

Idén a társadalmi részvétel kategóriájában nevezett a város. Az első bírálati kör után a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének szakemberei helyszíni szemlét tartottak a továbbjutó településeken – köztük Miskolcon, ahol személyesen is megismerték a program elemeit. A február 8-án Gödöllőn megtartott döntőbe kategóriánként 3 jó gyakorlat jutott be.

Itt prezentációjában Kovács Kamilla civil részvételi referens ismertette a miskolci Részvételi Programot, egyebek mellett bemutatott egy rövid összefoglaló videót. „Nehéz volt a feladat, mert a mi Részvételi Programunk több elemből áll össze. Mások egy-egy módszerre koncentráltak, mi azonban úgy gondoljuk, hogy maga a szemlélet a jó gyakorlat, ami átjárja azt a sok módszert, amelyeket kipróbáltunk a részvételiség jegyében” – írta körül prezentációja lényegét Kovács Kamilla.

Kép
Fotó: Horváth Csongor

A helyezés elsősorban presztízsértékű szakmai elismerés mind a miskolciak, mind pedig a városvezetés számára, hiszen azt jelenti, hogy a megyeszékhelyen olyan folyamatok zajlanak, amelyeket érdemes követendő példaként állítani más települések önkormányzata elé.

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.