Ugrás a tartalomra

Újabb fogadóórát tartottak a hegygazdák

Létrehozva
Ismét fogadóórát tartottak az avasi hegygazdák szerdán a Városházán. A rendezvényen az avasi pince- és ingatlantulajdonosok, a vendéglátóegységek üzletvezetői, illetve a lakosság is elmondhatta problémáit és észrevételeit az Avassal kapcsolatban.
Kép

Jacsó Pál és Magyar László tavaly április óta dolgozik azért, hogy a pincetulajdonosok és a civilek ötleteit közvetítse a városvezetés felé. Az egyeztetésen a várost Szopkó Tibor alpolgármester és Miklós Viktor, a hivatal pályázati főosztályvezetője képviselte. Miskolc alpolgármestere elmondta, hogy idén lesz hatvanéves az Avasi kilátó, és környezetében az egyik legnagyobb fejlesztést fogják ebben az évben befejezni.

Kép

A Horváth-tető után a projekt második ütemében a kilátó és környezetének felújításán dolgoznak. Elhangzott az is, hogy a Kálvária lépcsősorát az önkormányzat saját forrásából szeretné összekötni a történelmi Avas városrésszel, és egy sétányt is kialakítanának a jelenleg elhanyagolt területen. A fogadóórán felvetődött, hogy mielőbb szeretnének egy tizennyolc kamerából álló rendszert is kiépíteni, és az illegális szemét elszállítására is született javaslat. 

Ez is érdekelhet

Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján vannak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépek. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.