„Isten segedelmével kezdem és végzem” – ezzel a mondattal kezdődik Sáfrány Gyula József harctéri naplójának első oldalán, mutatja nekünk Sáfrány Gy. József, a honvéd unokája, aki lapunknak elmondja, nagyapjára, aki alig 19 évesen került az orosz frontra, és a 10-es honvéd gyalogezred, vagyis Miskolc legendás háziezredének tagjaként hadifogságot is megjárta.
- Besorozás után, tiszti iskolába került 1914-15 környékén, mivel felsőkereskedelmi iskolája volt, ami az érettségitől több és az egyetemi végzettségtől kevesebb. Ebben az időszakban nevezték ki zászlósnak és akkor vitték is a tűzvonalban, itt volt tizenegy hónapon át. Nagyapám részt vett a Gorlice, Rosenbark, Biecz, Kromló, Korcsina és Breszt-Litovszknál lezajlott harcokban, 1915 májusában srapnelgolyótól könnyebben megsebesült – idézte fel a már említett napló alapján rendelkezésre álló emlékeket.
Sáfrány Gyula József megkapta a Kis és a Nagy Ezüst Vitézségi Érmet, Károly csapatkeresztet, és Sebesülési emlékérmet is kiérdemelt: a kicsit azért, mert a szakasza élén elsőnek foglalt el egy stratégiailag fontos magaslatot. A nagyot pedig már századparancsnokként, azért, a breszt-litovszki harcoknál egy ellenséges őrjárat támadását bátran visszaverte és nagyon fontos és értékes információkat szerzett az ellenséges csapatok állásairól.
- Ezután nagyapám megbetegedett és kórházba került, felgyógyulása után, júliusban újból visszatért az orosz frontra és 1916. június 13-ig vett részt az ezred harcaiban, amikor is orosz hadifogságba esett – mondta Sáfrány Gy. József, aki a haditörténések után a naplóról is részletesebben beszél.
A háború mindennapjai
Egy helyütt arról ír, „a muszkákat egy keveset visszanyomtuk”, de aztán szinte rezignáltan teszi hozzá: barátját fejlövés érte, átment rajta a golyó, azonnal meghalt. A harctéri események mellett bepillantást nyerünk általa az akkori emberek gondolkodásába, és a számtalan személyes megjegyzés, benyomások az akkori társadalmi és politikai viszonyokról is hű képet festenek. Kifejezetten szívmelengető például az - mondja a büszke unoka - mikor Sáfrány Gyula József arról ír, hogy egy város utcáján sétálva megpillant a honvéd egy hölgyet, aki olyan számára, „mint egy porcelánbaba”. "Sokatmondóak az oroszokkal folytatott baráti találkozások történetei is. Ünnepnapokon gyakran meglátogatták őket a lövészárkokban a csont és bőrre lefogyott „muszkák”, és együtt ünnepeltek, aztán visszatérve a saját táborukba, ismét kezdődött a háború" - idézi fel a borzalmakat.
A napló a fogság idején megszakad, de azt még megtalálható benne, hogy hurcolták el az oroszok Szibériába. Leírja benne nagyapám, hogy hónapokon át szállították őket vonattal, néha megálltak, de ír arról is, hogy úton a hadifogság felé még a kínai nagy falat is látták. Ha belegondolunk, ez még ma is nagy szó, nem, hogy akkoriban! - meséli a büszke unoka. Mint mondja, nagyapja Vladivostokban volt fogságban, naplójában részletesen leírta azt a borzalmas nyomort, és szegénységet, ami akkoriban ott tombolt.
"A leírások alapján a falvakban nemhogy villany, de még petróleum sem volt, valami kikent kanócot égettek. Éheztek az oroszok, de a rab tisztek, így a nagyapám is. Fizetést viszont kaptak a hadifogságban" - fűzi hozzá.
Megőrizni emlékét
Sáfrány Gyula József végül 1920 végén kalandos úton, Japán felé tett kitérővel tért haza és december 24-én szerelt le Csóton – mutatja a hiteles, eredeti leszerelési papírt az ismert ügyvéd.
- Mérhetetlenül büszke vagyok a nagyapámra. Ugyan én személyesen nem ismerhettem, születésem előtt sajnos elhunyt, de a családi legendáriumban él az emlékezete és Sajókazán, ahonnan származunk szintén nagy tisztelet övezte. Temetésén 1956-ban egy bajtársa édesapámnak úgy fogalmazott: egy vitéz, régi vágású, talpig úriember ment most el – emlékezett az unoka, aki zárásként hozzáteszi, fő célja, hogy emlékét – a 10-es honvéd gyalogezred emlékével együtt – méltó módon megőrizze az utókor, ezért is beszél mindig szívesen az érdeklődőknek nagyapjáról és az ő naplójáról.
A 10-es honvéd gyalogezredről
Miskolc híres, szinte legendás háziezrede volt a 10. honvéd gyalogezred. Magja már 1869-ben létrejött, majd 1890-ben, az egri és a sátoraljaújhelyi zászlóaljakkal való összevonással teljesedett ki az ezred. A katonákat a környező vármegyékből toborozták. A háziezred jellegnek megfelelően szoros kapcsolatot ápoltak Miskolc városával, annak vezetésével és a civilekkel. A tábori ezred mellett a háborús időben létrehoztak egy népfelkelő ezredet is, amelynek – elvileg – nem kellett harci tevékenységet végeznie. A 10-es honvédek bázishelye a Serház (illetve a tiszteletükre később átnevezett Tizeshonvéd) utcán álló József-laktanya volt. Az épületben ma a Herman Ottó Gimnázium működik.
Az ezred részt vett az első világháborúban, és először 1914 augusztusában, Galíciában vetették be őket – a népfelkelő ezredet is. A kezdeti nehézségek után megjöttek a győzelmek és a sikerek is. A sereg harcait élénk figyelemmel kísérő Miskolc elismeréssel üdvözölte a honvédeket, és időről időre „szeretetvonatot” küldött számukra a frontra. 1915 májusában a 10-esek részt vettek a híres gorlicei áttörésben, majd 600 kilométert haladva Breszt-Litovszkig nyomultak. 1916 augusztusa és 1918 márciusa között már a román fronton harcoltak, és kiemelkedő sikerként elfoglalták a stratégiai fontosságú Magyaros-tetőt. 1918 őszén az olasz frontra kerültek, a Piave folyó környékén harcoltak. A Monarchia összeomlása, illetve a békekötés után az ezred fogságba esett. Amikor egy év után a katonák hazatértek, az egység már megszűnt, a magyar hadsereget átszervezték.
A 10-es honvédek emlékét az ezred volt tisztjei kezdték ápolni. 1922-től ezrednapokat rendeztek, szobrot állíttattak a Rudolf-laktanya előtt, emléktáblát avattak a József-laktanya falán, az ezredről szóló emlékkönyvet jelentettek meg. A második világháború után a hagyományápolás gyakorlatilag megszűnt (az emléktábla eltűnt, a szobrot a Hősök temetőjébe helyezték át), csak az ezredforduló körül éledt fel újra. A szobrot egykori laktanyájuk közelében állították fel, új emléktáblát készítettek, hagyományőrző egyesület jött létre – a 10-es honvédek emlékét újra ápolják a városban.
