Ugrás a tartalomra

Nagy meglepetés érte

Létrehozva
Sífutásban szerzett kvótát a Milánóban és Cortina d’Ampezzóban idén februárban rendezett ötkarikás játékokra Büki Ádám. Öt sífutó számban indult Olaszországban a Miskolci Honvéd SE versenyzője, aki igazi multisportoló és idén az év sportolója díjat érdemelte ki.
Kép
Büki Ádám sífutó olimpikon. Fotó: MOB Média
Büki Ádám sífutó olimpikon. Fotók: MOB Média

Büki Ádám 1995-ben sportoló családba született, így nem csoda, hogy már egészen kisgyermekként, hatéves korában megismerkedett a sífutással. Ez úgy történt, hogy szülei ikertestvérével együtt elvitték őket versenyekre, ahol ők dolgoztak, közben a kicsik maguk is kipróbálták a sportot. Elmondása szerint az ifjúsági korosztályba átlépve már komolyabban vette a sportolást. A sífutás mellett a sílövészetet is sokáig űzte, ám egy idő után csak a sífutásra koncentrált. Az idei téli olimpián öt számban versenyzett, rajthoz állt a klasszikus stílusú egyéni sprint, a szabadstílusú csapat sprint, a 10+10 kilométeres tömegrajtos versenyen, a szabadstílusú 10 kilométeres versenyen és a klasszikus stílusú 50 kilométeres viadalon.

Büki Ádám a Miskolci Honvéd SE versenyzője, igazi multisportoló, alapvetően sífutó, de a terepfutás, a kerékpár, a síroller és más szabadtéri sportesemények gyakori vendége. Szülei a sífutásban tevékenykedtek, édesapja edzőként, szakágvezetőként kint volt a 2006-os torinói téli olimpián, és jelenleg is a Magyar Síszövetségben dolgozik. Családjukban így hagyomány, életre szóló befektetés a sport. Elhivatottsága, kitartása példaértékű: edzésein és versenyein egyaránt bizonyította, hogy a siker mögött következetes felkészülés, fegyelem és erős mentalitás áll. Tiszteli ellenfeleit, becsüli az edzői munkát és hozzájárul a sportág jó hírnevének öregbítéséhez.

Kép
Büki Ádám sífutó olimpikon. Fotó: MOB Média
Büki Ádám a téli olimpián Olaszországban

Arra a kérdésre, hogy számított-e Miskolc városának elismerésére, így felelt:
– Őszintén szólva nem, így nagy meglepetésként ért, amikor megtudtam, hogy rám esett a választás. Egy ilyen elismerés nem motoszkál ott az ember fejében nap mint nap. Ráadásul Miskolcnak rengeteg kiváló sportolója van, így nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy átvehetem ezt a kitüntetést. Korábban is díjaztak már, ugyanis többször megkaptam a Miskolc Város Kiváló Sportolója elnevezésű plakettet, a decemberi átadó ünnepségeken azonban soha nem voltam ott, hiszen nekem ez az időszak a versenyszezonra esik. Örülök, hogy most személyesen lehetek jelen a ceremónián.

Büki Ádám elmondta, hogy főállásban marketingesként dolgozik, ezért a munka mindig jelen van az életében. Ősszel a párjával beköltöznek saját lakásukba, amelyen gőzerővel dolgoznak annak érdekében, hogy a nyár végére nagyjából elkészüljön és minden a helyére kerüljön náluk.

Kép
Büki Ádám sífutó olimpikon. Fotó: MOB Média
Az ör karikával

A sífutó egyelőre még keveset tud az idei feladatairól.
– A pihenő időszak közepén tartok, és még nem láttam hozzá az előttem álló szezon programjának összeállításához. Néhány sífutó, kerékpár, síroller és duatlon versenyt őszre beírtam a naptáramba, de még nagyon képlékeny a 2026/27-es idényem. A téli szezonra az a fő célom, hogy elérjem a világkupán való szereplés szintjét – nyilatkozta Büki Ádám.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.