Ugrás a tartalomra

„Tanítsunk Magyarországért!” – élménynapokon ismerkedtek a diákok és a mentorok

Létrehozva
A háromnapos program során közel kétszáz általános iskolás diák vett részt, akiket egyebek mellett zsonglőrködéssel, az élménybiológiai foglalkozással és a közösségi játékokkal vártak az egyetemen.
Preview Image
"Tanítsunk Magyarországért" - élménynapok a Miskolci Egyetemen - Juhász Ákos képgalériája

A Miskolc környékén található kisiskolák tanulóinak szervez élménynapokat február 22-én és 24-e között a Miskolci Egyetem Közösségi Szolgálati Irodája. A „Tanítsunk Magyarországért!” program keretein belül megvalósuló rendezvényen zsonglőrködés, az élménybiológiai foglalkozás, a közösségi játékok várták a tanulókat.

Az újonnan bevont általános iskolák, így Boldva, Onga, Ónod, Hejőkeresztúr és Szendrő most találkoztak először egyetemista mentoraikkal, ami a diákoknak, de az egyetemi hallgatóknak is fontos pillanat volt. A mentorok egyike Hordós Ernő Péter harmadéves gépész hallgató, aki a minap.hu-nak elmondta, már elsőéves kora óta szemezett a „Tanítsunk Magyarországért!” programmal, idén viszont bele is vágott.

Kép
Fotók: Juhász Ákos

- Már az első évben is úgy gondoltam, hogy ha nekem lehetőségem van arra, hogy segítsek általános iskolás gyerekeknek abban, hogy felkészítsem a továbbtanulásban, élményeket adjak nekik, akkor nekem ezt kötelességem is megtenni. Bízom benne, hogy nagy hatással leszek rájuk, és hogy azzal, amit én adni tudok nekik, többek lesznek, sikeresek lesznek az életben – mondta el Hordós Ernő Péter, aki elárulta azt is: a következő időszakban négy-öt gyerekkel fog heti rendszerességgel foglalkozni, és a korrepetáció mellett rendszeresen szeretne nekik élménynapokat is szervezni.

A Miskolci Egyetem 2019-ben kapcsolódott be a „Tanítsunk Magyarországért!” programba. Egyetemista mentorok motiválással, a tehetségek felismerésével és támogatásával igyekeznek segíteni Miskolc környéki kistérségekben élő általános iskolás gyerekeket jövőképük alakításában, a megfelelő életpálya kiválasztásában. A Miskolci Egyetem „Tanítsunk Magyarországért!” programjának szakmai felelőse elmondta, jelenleg százhatvan mentoruk van, akik több mint hatszázhetven gyermekkel foglalkoznak megyeszerte.

Kép

-  Most pont beiratkozási időszakban vagyunk, nagyon bízunk benne, hogy több hallgató is felfigyel majd a programra és beiratkozik, számos iskola vár arra, hogy egyetemista mentorokat kaphassanak a hatodikos hetedikes diákjaik – mondta el Ádám Anetta.

A szakmai felelős hozzátette, a mentorprogram számukra is sok tanulsággal szolgált. „Induláskor abban biztosak voltunk, hogy ez a program hasznos lesz az általános iskolásoknak, viszont azt láttuk az elmúlt években, hogy ez az egész ugyanolyan hasznos a mentoroknak is. Ők egyetemistaként itt nemcsak fiatal felnőttekké fejlődnek, de ezzel párhuzamosan javul a kommunikációs, a problémamegoldó, az irányítási készségük, személyes kompetenciájuk, és ez fantasztikus hatással van rájuk. Valószínűleg ezért is ragaszkodnak annyira a programhoz, amellett, hogy ez egy nagyon jó ösztöndíj lehetőség is” – fűzte hozzá Ádám Anetta.

Ez is érdekelhet

Kékesi volt a miskolciak legeredményesebb játékosa. Fotó: magánarchívum
Súlyos egyetemi vereség
MiskolcSport
Kosárlabda, férfi NB I/B, Piros csoport, 24. forduló.
egyházzenei koncert Fotó: Osztie Tibor
Bach születésnapján különleges koncerttel indult a tavasz Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Johann Sebastian Bach születésnapja előtt tisztelegtek a selyemréti római katolikus templomban megrendezett egyházzenei koncertsorozat tavasznyitó hangversenyén szombat délelőtt.
A fővárosban kikaptak a miskolciak. Fotó: magánarchívum
A harmadik negyedben döntött a KSI
MiskolcSport
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alsóházi rájátszás, 1. csoport, 3. forduló: három góllal veszítettek a vendégek.
garázsvásár Vörösmarty lakótelep Fotó: Osztie Tibor
Tavaszi garázsvásár a Vörösmarty lakótelepen
MiskolcSzabadidő
Tavaszi garázsvásárt rendeztek szombaton délelőtt a Vörösmarty lakótelepen, ahol három órán keresztül bárki árusíthatta megunt, de jó állapotú tárgyait.