Ugrás a tartalomra

Hegedűs Andrea: A MIVÍZ a miskolciaké! 

Létrehozva
Az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend utáni felszólalásában Hegedűs Andrea, a Demokratikus Koalíció miskolci képviselője a víziközművek – köztük a Miskolci Vízmű – krízishelyzetére hívta fel a figyelmet.  

Miskolc csodálatos környezeti adottságokkal, számtalan kinccsel rendelkező város, ezek egyike a helyi vízellátást biztosító bükki karsztforrás vize, amely országos viszonylatban is kiváló minőségű. A szolgáltatásról gondoskodó MIVÍZ Kft. dolgozói azonban 2013 óta évről évre egyre inkább aggódnak a miskolci ivóvíz jövőjéért – kezdte felszólalását Hegedűs Andrea, majd rámutatott: az önkormányzati tulajdonú vízmű az alulfinanszírozás és az energiaárak nagymértékű emelkedése miatt nehéz helyzetbe került.  

Mint felidézte, az utóbbi kilenc évben, csak számviteli trükkökkel lehetett minimális nyereség kimutatni, és ma már a cég finanszírozhatatlan.  
- Az a MIVÍZ, ami a Fidesz-éra előtt nyereséges volt, most kizárólag a legszükségesebb feladatokat, „életmentő” hibaelhárításokat tudja csak elvégezni, és szélmalomharcot vív a kormány adópolitikájával. A rezsicsökkentés miatt a vízszolgáltató pénztárcája üresen marad, díjat nem emelhet, a hiányt pedig nem pótolja a kormány. A víz- és szennyvízdíjakat befagyasztották, a díjak megállapítását miniszteri hatáskörbe tették azzal, hogy a miniszter ezeket rendeletben hirdeti ki – részletezte a politikus, majd kijelentette: „Tizenegy éve nem történik semmi!”

– Súlyos forráshiány van: a költségek növekednek, a bevételek pedig csökkennek. Az elmúlt tíz év komoly gazdasági krízishelyzetbe sodorta a víziközmű-szolgáltatási ágazatot – húzta alá Hegedűs Andrea, majd rámutatott: a tulajdonos Miskolc Holding Zrt. és az ellátásért felelős miskolci önkormányzat még biztosítják a napi működéshez szükséges hiányzó költségeket, az azonban kérdéses, hogy meddig. „Az önök megoldása a lenyúlás, az önkormányzati víziközművagyon állami tulajdonba kényszerítése. Mi ez, ha nem zsarolás és erőszak?” – tette fel a kérdést a kormánypártnak Hegedűs Andrea.  
 
A politikus szerint a válságba került szolgáltatók terhein jelentősen könnyítene, ha a kormány eltörölné a víziközműadót, megszüntetné a hatósági árat és csökkentené az áfa mértékét. De mindenképp szükséges az elvonások miatt veszteség pótlása is. – Állami pénzügyi kompenzációra, tőkepótlásra van szükség. A rezsivédelmi alapból az önkormányzati tulajdonú vízműveket is támogatni kell – húzta alá a képviselő. Hozzátette, a kormány az összes ágazat gondját az államosítással oldaná meg, azonban egyik sem lett sikerpálya. Már az ivóvíz is veszélybe került.   

„A MIVÍZ nem kíván az államosítás sorsára jutni! A MIVÍZ a miskolciaké!” – zárta felszólalását Hegedűs Andrea.

Ez is érdekelhet

Pünkösdvasárnap Andókútra vonatozhatunk
MiskolcSzabadidő
A pünkösdi hosszú hétvége vasárnapján különvonatot indít a LÁÉV Andókútra.
mother father/pixabay.com
A jogász válaszol: A kiskorú gyermek közös szülői felügyelete
Miskolc
Egy miskolci olvasónk azzal a kérdéssel fordult hozzánk, hogy mit jelent a közös szülői felügyelet, és mi történik akkor, ha a felek ebben nem tudnak megegyezni. Házasságából egy gyermek született, jelenleg külön élnek feleségével, és a férj válópert kíván indítani.
Megkoronázták Tokióban
MiskolcSport
A mindössze huszonkét esztendős miskolci paralimpikon nemcsak sportteljesítményével, hanem példamutató hozzáállásával is reményt sugároz: motivál és erőt közvetít mindazok számára, akik valaha valamilyen akadályba ütköztek, legyen az a sport, vagy az úgynevezett nagybetűs élet bármely más területe.
Folytatódik Miskolcon az útfelújítási program
Miskolc
Mutatjuk hétfő reggel mely helyszíneken érdemes óvatosabban közlekedni a Miskolci Városgazda munkálatai miatt.