Szabó Tímea emlékeztetett arra, hogy a kormány is benyújtott egy határozati javaslatot az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójára, ám az olyan alapvető tényeket nem tartalmaz, mint hogy a háború kirobbantása Putyin orosz elnök felelőssége, illetve, hogy az orosz hadsereg emberiség elleni háborús bűnöket követett el.
Az sem szerepel benne, hogy a béke úgy érhető el, ha az oroszok kivonulnak Ukrajnából - tette hozzá.
Ezzel szemben - folytatta - a Párbeszéd javaslata egyértelműen kimondja, hogy a háborúért Putyint és Oroszországot terheli a felelősség, és felszólítják Oroszországot az azonnali kivonulásra.
Ugyanakkor, felkérik a nemzetközi szervezeteket, hogy nemzetközi bíróság előtt vonják felelősségre a háborús bűnök elkövetőit.
Közlése szerint a javaslatban az is szerepel, hogy az Európai Unió által Oroszország ellen hozott szankciók helyesek, és azt kérik a kormánytól, hogy csakúgy mint eddig, a jövőben is támogassa a szankciós csomagokat.
Azt is leszögezik, hogy a rekordmagas 26 százalékos magyarországi inflációért nem a szankciók a felelősek, hiszen az EU átlagos inflációja 10,5 százalék.
A továbbiakban hangsúlyozzák: Magyarországnak az az érdeke, hogy leváljon az orosz gázról, illetve arra kérik a kormányt, hogy tegyen meg mindent az Ukrajnából érkező menekültek, illetve az őket segítő civil szervezetek támogatásáért.
Az is szerepel a javaslatban, hogy Magyarország az EU és a NATO elkötelezett tagjakét segítse a nemzetközi szervezetek béketeremtő törekvéseit, illetve felszólítják a közmédiát és a "kormányzati propagandasajtót", hogy fejezzék be az oroszpárti dezinformációs kampányt - sorolta Szabó Tímea.
Párbeszéd: csak az orosz kivonulás hozhatja el a békét Ukrajnában!
Létrehozva
A Párbeszéd Magyarországért határozati javaslatot kíván benyújtani az Országgyűlésben, miszerint csak úgy teremthető béke, ha az orosz fegyveres erők kivonulnak Ukrajnából - jelentette be a párt parlamenti frakcióvezetője vasárnap online sajtótájékoztatón.
Ez is érdekelhet
A jogász válaszol: A kiskorú gyermek közös szülői felügyelete
Egy miskolci olvasónk azzal a kérdéssel fordult hozzánk, hogy mit jelent a közös szülői felügyelet, és mi történik akkor, ha a felek ebben nem tudnak megegyezni. Házasságából egy gyermek született, jelenleg külön élnek feleségével, és a férj válópert kíván indítani.
Folytatódik Miskolcon az útfelújítási program
Mutatjuk hétfő reggel mely helyszíneken érdemes óvatosabban közlekedni a Miskolci Városgazda munkálatai miatt.
Diósgyőri vereség Tarpán
A DVTK II F4R csapata idegenbeli bajnokit játszott. A Tarpa SC vendége volt a DVTK II F4R együttese.
Új időszak kezdődik: változik a miskolci menetrend hétfőtől
Május 18-tól vizsgaidőszaki menetrend szerint közlekednek egyes járatok.