Ugrás a tartalomra

Tervezői egyeztetés a megújuló kilátóról 

Létrehozva
Az Avasi kilátó és környezetének felújítása kapcsán tartottak tervezői egyeztetést kedden délelőtt a városházán.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Ahogyan arról korábban lapunk is beszámolt, a fejlesztés mintegy nyolcszáz millió forint uniós forrásból valósul meg. A beruházás részeként nemcsak az Avasi kilátót újítják fel, de sétányt alakítanak ki az alatta lévő területen, megújul a Győri Nagy Lajos lépcsősor és a Toronyalja utca is. A projekt kivitelezési szerződését március 1-jén írta alá Veres Pál polgármester és Szeivolt István, a közbeszerzési eljáráson nyertes ajánlatot tevő Épkar Zrt. vezérigazgatója. Hétfőn aztán újabb mérföldkőhöz érkezett a Kilátó ReStart projekt: ünnepélyes keretek között adta át a munkaterületet Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere és Miklós Viktor, a Polgármesteri Hivatal pályázati főosztályvezetője a kivitelezőnek.  
 
Kedden délelőtt aztán tervezői egyeztetésre gyűltek össze a projektben résztvevő szakemberek a Városházán. A megbeszélésen részt vettek a tervezők, a kivitelező, az Antenna Hungária képviselője, a műszaki ellenőrök és a projektmenedzsment képviselői is.  
 
- A projektindító egyeztetésen a résztvevő szakemberek találkoztak egymással. Meghatároztuk, hogy a kivitelezés során milyen ütemezéssel folyhat a munka, mik az első lépések. Egyebek mellett egyeztettünk a területfoglalási kérelemről és a tévétornyon lévő antennák lekapcsolásáról is – ismertette Miklós Viktor. 

Kép

- Az Avasi kilátó és környezetének felújítása kulcs projektünk. Egy olyan folyamat újabb mérföldköve, amely az egész Avas megújulását segíti. Nagyon köszönöm mindazoknak a munkáját, akik már eddig is részt vettek a projekt előkészítésében és elindításában. Kívánom, hogy az elkövetkezendő munka sikeres legyen, és kérem, hogy mindenki a legjobb tudása szerint dolgozzon. A városvezetés minden támogatást megad, hogy ez a projekt sikeres legyen – fogalmazott az értekezleten Veres Pál polgármester.  

Ez is érdekelhet

DVTK II F4R Fotó: DVTK
Diósgyőri vereség Tarpán
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata idegenbeli bajnokit játszott. A Tarpa SC vendége volt a DVTK II F4R együttese.
20A busz MVK
Új időszak kezdődik: változik a miskolci menetrend hétfőtől
Miskolc
Május 18-tól vizsgaidőszaki menetrend szerint közlekednek egyes járatok.
Tóth Anna hatodikként zárt Japánban. Fotó: magánarchívum
Tóth Anna Tokióban is a legjobbak között
MiskolcSport
A botswanai váltó világbajnokság után ezúttal egyéniben, fő számában állt rajthoz Japán fővárosában Tóth Anna, a DVTK magyar bajnok gátfutója.
Ostorházi Imre. Fotó: Mocsári László
Ez egy családi történet
MiskolcGazdaságKultúra
Ostorházi Imre több mint négy évtizede a miskolci turizmus és vendéglátás meghatározó szereplője. A szakma és a nagyközönség megbecsülését jelzi, hogy 2026-ban Miskolc város turizmusáért díjjal ismerték el munkáját.