Kiss Lajos, az Alsózsolcai Fióklevéltár levéltárosa érdekes történetre bukkant. A sztori, ami a múlt század közepére vezet, Miskolcnak egy olyan arcát mutatja, amit ma már elképzelni is nehéz.
- A Kocsedó elnevezés ismerős csenghet, nemcsak az idősebb generációk, vagy az egykor katonai kiképzést, szolgálatot teljesített emberek számára, de talán a Miskolci Egyetem egykori hallgatói számára is – kezdi Kiss Lajos. - A kifejezés eredete egészen a koreai háborúig vezethető vissza. Az 1950-es évek elején Magyarországon is nagy sajtóvisszhangot kaptak a dél-koreai Kocsedo-szigeten felállított hadifogolytáborral kapcsolatos beszámolók, tudósítások. Az itt kialakított táborban a kommunista Korea és a szövetséges Kína csapatainak visszaszorítását követően közel 130.000 hadifoglyot helyeztek el, méghozzá embertelen körülmények között.
A kommunista médiában emiatt Kocsedo a brutalitás szinonimájává vált.
A kifejezés a hétköznapi nyelvhasználatban is elterjedt, és idővel egyre több jelentéstartalmat foglalt magában: balhét, nyomortelepet, elhanyagoltságot, túlzsúfoltságot, vagy akár személyként hanyag embert is jelenthetett a Kocsedo – írja a levéltáros, aki elmeséli, miért aggatták ezt a nevet Miskolcon, az 1950-es években működő reptéri táborra is.
- Egy panaszlevélben találkoztam az alábbi történettel, amit egy miskolci fogvatartottól származik.
„Mink újságból olvassuk, hogy Kocsedó-szigetén megvertek egy hadifoglyot. Ezzel szemben nálunk a felügyelő urak naponta sorozatosan alap nélkül elkövetik ezt, hogy egy nap alatt 4-5 elitéltet vernek meg vagy rugdosnak össze.” - írta Bodrogközi János, volt ÁVH-s, akit okirat hamisításért ítéltek el. 1953. április 22-i „panaszlevelében” jelentés címszó alatt igyekezett megpróbáltatásairól számot adni az MDP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának. Írásában a hithű kommunista Bodrogközi a mostoha bánásmód mellett többször használta a Kocsedó-sziget kifejezést.
„A tábor legujabb neve Kocsedó-sziget 2. ami szégyen reánk nézve.” – fogalmaz a levele végén.
A hithű kommunista
Kiss Lajos figyelmét felkeltette a történetet, és addig kutatott, amíg minden fellelhető adatra rá nem bukkant.
- A debreceni születésű Bodrogközi János maróstanulóként a Világosság elnevezésű 1945-1952 között megjelent budapesti napilapba írt cikkeivel, a rendszer lelkes híveként szerzett ideiglenes „hírnevet”. Cikket közölt arról is, hogyan jelentkezett az Egyetemi Orosz Intézetbe hallgatónak és milyen pozitív tapasztalatokat szerzett az intézmény által biztosított eligazításon. Szintén ennek a napilapnak az olvasói levelei között találjuk meg egy júliusi számban, hogy
a Nagybaráti Állami Gazdaságban tartott munkaversenyen gyapotkapálásban, egyéni versenyben 133 százalékot ért el
– prezentálja kutatási eredményeit a levéltáros.
- Saját állítása szerint Bodrogközi a helyi pártszervezet és DISZ felhívására jelentkezett a honvédségi tisztiiskolába. A felvételt követően állítása szerint az Államvédelmi Hatósághoz került. A levélben foglaltak szerint itt követte el azt a bűntényt, aminek köszönhetően a miskolci reptér fogolytáborába szállították. Az elkövetett bűncselekményre nem tért ki. Az alsózsolcai fióklevéltárban található dokumentumok alapján azonban nem ez volt az első eset, hogy elítélték. 1948. december 25-én Sátoraljaújhelyen tiltott határátlépést kísérelt meg. A kihágásért a sátoraljaújhelyi járásbíróság 3 napi fogházbüntetésre ítélte.
Ugyancsak a levéltárból lehet tudni, hogy Bodrogközi pályafutása az ÁVJ-nál rendkívül rövidre sikerült. A katonai bíróság ugyanis már a „bevonulásának” évében másfél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte okirat hamisítás miatt.
- Az ügy kivizsgálásáról a megyei MDP Bizottságának jelentő Sipkai Béla börtönparancsnok Bodrogközi levelében fogalmazott panaszait több tételben is túlzónak találta. A zokszavak mellett a levélből ugyanakkor kitűnik az író feltétlen lojalitása a párt iránt: „…letartóztatott vagyok, azért a Pártot én nem tagadom ki a szívemből és a jelenben is kötelességemnek tartom, hogy ha Népi Demokráciánk ellen bármilyen megnyilvánulást, illetve szabotálást vagy hasonló bűncselekményt látok kötelességem ezt a hivatalos személyeknek jelenteni. Mink itt vagyunk a reptéri táborban 70 százalékig mind munkás káderek vagyunk, és letartóztatásunk ideje alatt is építjük a szocializmust.”
A verés a „munka rovására ment”
Kiss Lajos szerint a levél másik érdekessége, hogy Bodrogközi konkrétan említ bántalmazókat és bántalmazottakat.
- Fogolytársai köréből megnevez nyolcat, akik közül hatnak a születési évszámát is rögzítette, valamint név szerint említ három bántalmazót: Tóth János őrmester, Szőllősi tizedes és Számadó Kálmán felügyelő személyében. Kitér a bántalmazottak munkás származására, és védelmébe véve őket kérvényezi az MDP bizottságát arra, hogy felvegyék a kapcsolatot az ÁVH-val. Bodrogközi továbbá elpanaszolja, hogy az elszenvedett szadista bánásmód a munka rovására megy. Levelének legvégén felszólítja a megyei bizottságot az ügy kivizsgálására, azzal fenyegetőzve, hogy ennek hiányában a budapesti központhoz fognak fordulni.
A levél nem várt célt ért: ugyan április 23-án eljutott a megyei MDP adminisztrációs osztályának vezetőjéhez, és a kivizsgálás is hamar, május 11-ig megtörtént (igaz nem olyan formában, mint ahogyan azt a kérelmező szerette volna). Az okirat hamisításért letöltött másfél év büntetést követően azonban ismét elővették, korábbi 1948-ban elkövetett ügyét, amelyet Miskolcon újratárgyaltak és a tiltott határátlépés mellett közellátási érdekek veszélyeztetésének bűntettében 3 hónapnyi börtönbüntetésre és 500 forint összegű pénzbüntetésre ítélték Bodrogközit. A büntetés alól végül kegyelemben részesült, így elhagyhatta a miskolci „Kocsedó-szigetet”.
Bodrogközi János szabadulását követően Budapesten helyezkedett el, mint villamoskalauz.
- A „sokat megélt” fiatalembernek a civil életben sem volt sokkal több szerencséje. 1956. október 25-én a forradalmárok és a Kilián laktanyát védő egységek között kialakult lövöldözésben életét vesztette. Neve így szerepel a szabadságharcban elesett áldozatok adatbázisban is - fejezi be a történetet Kiss Lajos.
A levéltári kutatás teljes anyagát ITT olvashatják. Ha pedig szeretnének még több hasonló anyagot olvasni Miskolc múltjáról, jelezzék kommentben!
