Ugrás a tartalomra

Folytatódik a veszélyes fák kivágása

Létrehozva
A Városgazda folytatja az élet- és balesetveszélyt jelentő elszáradt és koros fák kivágását Miskolc közterületein. Ez elsősorban Diósgyőrt, az Avasi lakótelepet, Görömbölyt, Hejőcsabát, a Petneházy bérházak környezetét és a Szentpéteri kaput érinti majd.
Kép
Fotók: Városgazda

Az elmúlt évek aszályos időjárásának következtében főleg a tű- és pikkelylevelűek, valamint az örökzöld növények Miskolcon is tömeges elszáradásának indultak, ez pedig hatással van az épített- és a természetes környezetre. Ha a növények nem jutnak elegendő vízhez kiszáradhatnak és sérülékenyebbé válnak, az erős szélben vagy a sok hótól pedig könnyebben kidőlhetnek, ágaik letörhetnek. Ez pedig veszélyt jelenthet a lakókörnyezetben vagy a közlekedési útvonalakon - írja közleményében a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. 

Az éves csapadékösszegek átlagai is változnak, azonban a csapadék éven belüli eloszlása egyre gyakrabban jelentős eltéréseket mutat. Jó példa erre a tavalyi, 2022-es év, amikor a nyári aszályos hónapokban Miskolcon és környezetében a növények csak alig jutottak csapadékhoz, így a felvehető vízmennyiség nagyon korlátozott volt, ez pedig gyakran extrém, 40 Celsius fokos hőhatással, alacsony páratartalommal és fokozott UV sugárzással is járt, megterhelve a többi közt a tűlevelűeket is. Utóbbiak helyzetét az is nehezíti, hogy gyökérzetük jellemzően csak 80-100 cm-re hatol le a talajba, vagyis csak onnan tud vizet felszíni. A klímamodellek Magyarországot illetően is azzal számolnak, hogy az aszályos és szélsőségesen aszályos évek egyre gyakoribbak lesznek, így valószínűsíthető a tűlevelűek további száradása.

Kép

Nemcsak az aszály okozta kiszáradás, hanem a fák természetes öregedése is okozhat problémát, ennek felderítésére a társaság rendszeresen műszeres vizsgálatot is végez, így vágás nélkül pillanthatnak a szakemberek a fák belsejébe. Az ultrahangos felmérés során, a hanghullámok terjedése alapján egy számítógépes program kirajzolja a fatörzs belső szerkezetét, mutatva az esetleges romlott, korhadt, vagy üreges részeket, ezek alapján pedig indokoltság esetén a fát vágásra jelölik ki.

Kép

Az élet- és balesetveszélyt elkerülendően, ezért a Városgazda a jövőben is fokozottan ellenőrzi a miskolci közterületeken található fákat - zárják a közleményt. 

Ez is érdekelhet

Végrehajtás és kampányállítások: eltérő adatok a miskolci tiszás jelölt ügyében
Miskolc
Miskolc tiszás országgyűlési képviselőjelöltjének, Juhász Rolandnak közösségi médiában közzétett bejegyzése és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közlése eltérő tartozást mutat.
DVTK – Zalaegerszeg: utazás szurkolói jeggyel, bérlettel
MiskolcSzabadidőBulvár
Február 28-án, szombaton 17 órakor kezdődik a DVTK – Zalaegerszeg labdarúgó-mérkőzés.
Péntektől visszahelyezték a Bajcsy-Zsilinszky utca megállóhelyet
MiskolcKörnyezet
A megállóhely környezetében a tetőjavítási munkálatok befejeződtek.
Ezüsttel nyitott Grebenzenben
MiskolcSport
A hétvégén Ausztriában rendezik az alpesi sízők országos bajnokságát.