Ugrás a tartalomra

Öncélú vandalizmus: valaki a Miskolci Galéria előtti virágágyás rongálásában leli örömét

Létrehozva
Az intézmény Széchenyi utcai frontja előtti kis területet tavaly nyáron fogadta örökbe néhány dolgozó, a kis kertet azonban rövid idő alatt másodszor rongálták meg csütörtök reggelre.
Kép
A Miskolci Galéria épülete. Fotó: Wikipédia

Megrongálták csütörtök reggelre a Miskolci Galéria előtti kiskertet. A területről – melyet az intézmény öt dolgozója tart rendben húsz-harminc tavaszi virág hagymáját tépték ki, de nem azzal a céllal, hogy valaki kertjében virítsanak, azokat ugyanis az elkövető félbevágta, és a közeli szeméttárolóba dobta – mondta el a minap.hu érdeklődésére Dienes Ágnes a galéria munkatársa, a területet rendben tartó dolgozók egyike.

- Ráadásul nem először történt ilyen, néhány héttel ezelőtt ugyanis azoknak a virághagymákat lopták el, amelyek a Grafit, vagyis a galéria boltja előtt ideje korán bújtak ki, ezért műanyaggal védtük őket a fagyoktól – részletezte Dienes Ágnes, aki munkatársaival együtt értetlenül áll a lopás előtt, de különösen nem tudják hová tenni a csütörtök hajnalra történt céltalan vandalizmust.

Kép
A galéria dolgozói értetlenül állnak a céltalan vandalizmus előtt, ráadásul nem először történt ilyen. Fotó: magánarchívum

A kis csapat egyébként tavaly nyár óta gondozza a területet, elsők közt fogadták örökbe azt, miután a város meghirdette a „Fogadj örökbe egy közterületet!” felhívást. Nem volt ez új munka számukra, hiszen a galéria udvarának zöld területeit is ők tartják rendben. „Tetszett nekünk a gondolat, mert hiszünk benne, hogy az embereknek nem csupán a küszöbükig kellene rendben tartani környezetüket, ez a város a miénk, mi lakjuk, ha valamit megcsinálunk, magunknak szépítjük meg” – mondta el Dienes Ágnes.

Nyáron előbb a meglévő növényzet rendbetételével kezdtek, majd egynyári virágokat ültettek. Ősszel pedig többek között tulipán, krókusz, gyöngyike, nőszirom és nárcisz hagymákat ültettek, ezek közül semmisítettek meg jó párat. Dienes Ágnes hozzátette, a területet nyáron ismét beültetik majd.

Ez is érdekelhet

DVTK II F4R Fotó: DVTK
Diósgyőri vereség Tarpán
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata idegenbeli bajnokit játszott. A Tarpa SC vendége volt a DVTK II F4R együttese.
20A busz MVK
Új időszak kezdődik: változik a miskolci menetrend hétfőtől
Miskolc
Május 18-tól vizsgaidőszaki menetrend szerint közlekednek egyes járatok.
Tóth Anna hatodikként zárt Japánban. Fotó: magánarchívum
Tóth Anna Tokióban is a legjobbak között
MiskolcSport
A botswanai váltó világbajnokság után ezúttal egyéniben, fő számában állt rajthoz Japán fővárosában Tóth Anna, a DVTK magyar bajnok gátfutója.
Ostorházi Imre. Fotó: Mocsári László
Ez egy családi történet
MiskolcGazdaságKultúra
Ostorházi Imre több mint négy évtizede a miskolci turizmus és vendéglátás meghatározó szereplője. A szakma és a nagyközönség megbecsülését jelzi, hogy 2026-ban Miskolc város turizmusáért díjjal ismerték el munkáját.