Korózs Lajos az MSZP Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón azt mondta, amíg a Fidesz nem tudja, vagy nem akarja a béreket, a jövedelmeket, a nyugdíjakat emelni és a fogyasztást terhelő adókat érdemben csökkenteni, ne vezessék ki jövő hónap végén az ársapkákat.
Hozzátette: ahol 40-50 százalékos az élelmiszerek átlagos drágulása, ott nem szabad megszüntetni az ársapkákat, az ugyanis drágulást okozna, helyette az adópolitikán kellene változtatni.
Az ellenzéki politikus elmondta, Magyarországon fizetik az emberek Európa legmagasabb, 27 százalékos forgalmi adóját az élelmiszerek után, és a kormány ezenkívül néhány hónapja bevezetett egy 4,1 százalékos "pótlólagos fogyasztási adót" is.
Bár a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 581 ezer forint jelenleg a bruttó átlagkereset Magyarországon, a KSH arról "mélyen hallgat", hogy tavaly több mint öt százalékkal csökkent a reálkereset - közölte.
Korózs Lajos javasolta azt is, hogy legyen nulla százalék az alapvető élelmiszerek áfája, bővítsék az ársapkás termékek körét, szüntessék meg a 4,1 százalékos különadót, a hatóságok ellenőrizzék az árak csökkentését és az ársapkák miatt veszteségük kompenzálására kapjanak a kisboltok, termelők állami támogatást.
Az MSZP szerint a kormánynak változtatnia kell adópolitikáján
Létrehozva
Adópolitikája megváltoztatására kérte a kormányt az MSZP alelnöke csütörtökön.
Ez is érdekelhet
Diósgyőri vereség Tarpán
A DVTK II F4R csapata idegenbeli bajnokit játszott. A Tarpa SC vendége volt a DVTK II F4R együttese.
Új időszak kezdődik: változik a miskolci menetrend hétfőtől
Május 18-tól vizsgaidőszaki menetrend szerint közlekednek egyes járatok.
Tóth Anna Tokióban is a legjobbak között
A botswanai váltó világbajnokság után ezúttal egyéniben, fő számában állt rajthoz Japán fővárosában Tóth Anna, a DVTK magyar bajnok gátfutója.
Ez egy családi történet
Ostorházi Imre több mint négy évtizede a miskolci turizmus és vendéglátás meghatározó szereplője. A szakma és a nagyközönség megbecsülését jelzi, hogy 2026-ban Miskolc város turizmusáért díjjal ismerték el munkáját.