Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
Íme az elmúlt 24 óra legfontosabb helyi történései.

ORSZÁGOS SZTRÁJK
Országszerte folytatódik a pedagógusok munkabeszüntetése. A PDSZ és a PSZ csütörtökre és péntekre is sztrájkot hirdetett. A miskolci óvodapedagógusok is igyekeznek felhívni a figyelmet a rendszer problémáira. Emellett a március 2-án közzétett törvénytervezet ellen is tiltakoznak, amely szerintük sem a gyerekek, sem a szülők, sem a dolgozók érdekeit nem szolgálná.

HÚSVÉTRA KÉSZÜLNEK
Megteltek a miskolci szállodák erre a hétre és már a húsvéti hosszú hétvégére is egyre több foglalás érkezik. A Miskolcra és a térségbe érkező vendégek száma alapján az ország második legnépszerűbb turisztikai célpontja az Észak-magyarországi régió.

RITMIKUS GIMNASZTIKA
A hétköznapok komoly edzésmunkája után az előttünk álló hétvégén versenyszempontból is elkezdődik az év a DVTK legfiatalabb szakosztályában, a ritmikus gimnasztikázóknál. A régóta versenyre járók mellett, lesznek olyan sportolók is, akik a nyári edzőtábor és a téli felkészülést követően, először szerepelnek majd sportági seregszemlén.   
 

Ez is érdekelhet

DVTK II F4R Fotó: DVTK
Diósgyőri vereség Tarpán
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata idegenbeli bajnokit játszott. A Tarpa SC vendége volt a DVTK II F4R együttese.
20A busz MVK
Új időszak kezdődik: változik a miskolci menetrend hétfőtől
Miskolc
Május 18-tól vizsgaidőszaki menetrend szerint közlekednek egyes járatok.
Tóth Anna hatodikként zárt Japánban. Fotó: magánarchívum
Tóth Anna Tokióban is a legjobbak között
MiskolcSport
A botswanai váltó világbajnokság után ezúttal egyéniben, fő számában állt rajthoz Japán fővárosában Tóth Anna, a DVTK magyar bajnok gátfutója.
Ostorházi Imre. Fotó: Mocsári László
Ez egy családi történet
MiskolcGazdaságKultúra
Ostorházi Imre több mint négy évtizede a miskolci turizmus és vendéglátás meghatározó szereplője. A szakma és a nagyközönség megbecsülését jelzi, hogy 2026-ban Miskolc város turizmusáért díjjal ismerték el munkáját.