Ugrás a tartalomra

Jótékonysági futás Panna gyógyulásáért

Létrehozva
Jótékonysági futást szervez Pannáért a Panna Gyógyulásáért Alapítvány március 26-án, vasárnap, 10 órától Miskolcon, a népkerti rekortán futópályán.
Kép
Cseh László és Panna. Fotó: pannaert.hu

Panna egy hosszan tartó lázgörcs folyamán veszítette el motorikus funkcióit, ami miatt folyamatos és komplex, kognitív és mozgásfejlesztő terápiára van szüksége. A 4 éves koráig egészséges és korának megfelelően fejlődött kislány történetéről így számol be Panna édesanyja, Prekob Viktória: „Szeretett bölcsibe járni, szaladni, homokozni, rajzolni, motorozni, vízben lubickolni. 2 és 3 évesen is elindult a miskolci Barátság Marathon gyermekfutamán. Mire betöltötte a 4. életévét, megtanult magabiztosan, önállóan úszni a mély vízben. Még azon a nyáron nagyon várta, hogy szeptemberben elkezdje az ovit, amikor egyszer csak minden megváltozott…. Egy hosszan elhúzódó lázgörccsel az intenzív osztályra került, amit 3 hét kóma követett.”

A történtek után Panna nem tudott fogni, járni és beszélni, ami miatt a mai napig rendszeres fejlesztésekre szorul. A kislány az eddigi terápiáknak köszönhetően napról napra észrevehetően fejlődik. Már képes egy percig a falnak támaszkodva megállni, és segítséggel járni. Kezeit használja, de csak támaszkodásra, tudatosan valamit elvenni, megfogni azonban még nem tud.

Az édesanya elmondása szerint a heti 3x3 órás kezelés 112 500 forintba kerül. A Panna Gyógyulásáért Jótékonysági futás célja, hogy a fejlesztés költségeire adományt gyűjtsön, hogy Panna ismét felszabadultan sétálhasson és szaladjon.

A jótékonysági futásra vasárnap délelőtt 8 óra 45 perctől lehet jelentkezni az „Online regisztráció” feliratnál. Az esemény fővédnöke: Cseh László, olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ – és Európa-bajnok úszó és Repka Attila, olimpiai- és Európa-bajnok birkózó.

Ez is érdekelhet

DVTK II F4R Fotó: DVTK
Diósgyőri vereség Tarpán
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata idegenbeli bajnokit játszott. A Tarpa SC vendége volt a DVTK II F4R együttese.
20A busz MVK
Új időszak kezdődik: változik a miskolci menetrend hétfőtől
Miskolc
Május 18-tól vizsgaidőszaki menetrend szerint közlekednek egyes járatok.
Tóth Anna hatodikként zárt Japánban. Fotó: magánarchívum
Tóth Anna Tokióban is a legjobbak között
MiskolcSport
A botswanai váltó világbajnokság után ezúttal egyéniben, fő számában állt rajthoz Japán fővárosában Tóth Anna, a DVTK magyar bajnok gátfutója.
Ostorházi Imre. Fotó: Mocsári László
Ez egy családi történet
MiskolcGazdaságKultúra
Ostorházi Imre több mint négy évtizede a miskolci turizmus és vendéglátás meghatározó szereplője. A szakma és a nagyközönség megbecsülését jelzi, hogy 2026-ban Miskolc város turizmusáért díjjal ismerték el munkáját.