Ugrás a tartalomra

Újabb lakásokra lehet pályázni Miskolcon

Létrehozva
Az E-lakáspályázat keretében 23 ingatlan találhat gazdára.

A lakosság körében népszerű lakáspályázati lehetőség hétfőn indul újra, melyen összesen 23 önkormányzati bérlakást hirdetnek meg két pályázati formában - tájékoztatta lapunkat a városháza sajtóosztálya.

Azt írták, hogy költségelvű pályázaton 5 lakást, piaci elvű pályázaton 18 lakást hirdetnek meg.

Egy-egy pályázati formán belül legfeljebb 3 lakásra adható be pályázat.

A pályázatok a Miskolc Holding Zrt. honlapján közzétett linken keresztül, előzetes regisztrációt követően nyújthatók be. Ugyancsak itt tekinthetők meg a lakásokról feltöltött fényképek, műszaki dokumentációk, továbbá a pályázati feltételeket, fizetendő bérleti díjakat, felújítási költségeket tartalmazó pályázati kiírás.

A pályázati kérelemhez előzetesen semmilyen dokumentumot nem kell csatolni, a kérelemben feltüntetett adatokat, nyilatkozatokat alátámasztó iratokat kizárólag a nyertes pályázóknak kell majd benyújtaniuk a szerződéskötést megelőző vizsgálat során.

A kiválasztott lakások személyes megtekintésére a szerződéskötést megelőzően, kizárólag az első helyre sorolt pályázóknak van lehetősége.

A pályázatok március 20-án reggel 8 órától április 3-án délután 4 óráig nyújthatók be.

A pályázatokat legkésőbb 60 napon belül elbírálják.

A pályázat benyújtásával kapcsolatban az alábbi telefonszámon, illetve e-mail címen érdeklődhetnek:

+3670/705-6230; +3670/658-3396; +3670/430-8681
e-mail cím: lakashasznositas@miskolcholding.hu

Ez is érdekelhet

DVTK II F4R Fotó: DVTK
Diósgyőri vereség Tarpán
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata idegenbeli bajnokit játszott. A Tarpa SC vendége volt a DVTK II F4R együttese.
20A busz MVK
Új időszak kezdődik: változik a miskolci menetrend hétfőtől
Miskolc
Május 18-tól vizsgaidőszaki menetrend szerint közlekednek egyes járatok.
Tóth Anna hatodikként zárt Japánban. Fotó: magánarchívum
Tóth Anna Tokióban is a legjobbak között
MiskolcSport
A botswanai váltó világbajnokság után ezúttal egyéniben, fő számában állt rajthoz Japán fővárosában Tóth Anna, a DVTK magyar bajnok gátfutója.
Ostorházi Imre. Fotó: Mocsári László
Ez egy családi történet
MiskolcGazdaságKultúra
Ostorházi Imre több mint négy évtizede a miskolci turizmus és vendéglátás meghatározó szereplője. A szakma és a nagyközönség megbecsülését jelzi, hogy 2026-ban Miskolc város turizmusáért díjjal ismerték el munkáját.