Ugrás a tartalomra

A Jobbik-Konzervatívok a miskolciak zavartalan ivóvízellátását tartják a legfontosabbnak

Létrehozva
Sajtótájékoztatón jelentette be az állam felé tett követeléseit a Jobbik-Konzervatívok párt Miskolcon a víziközmű-vagyon államosításával kapcsolatban. 
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A március 25-i eseményen, amelyen a Jobbik-Konzervatívok bejelentették követeléseiket, megjelent Gyöngyösi Márton európai parlamenti képviselő, a Jobbik-Konzervatívok elnöke is. Ismert, hogy az energiaárak, a kormány hatósági vízdíja és közműadója, valamint a rezsicsökkentés miatt bekövetkezett hiány kompenzálatlansága miatt kritikus helyzetbe kerültek a vidéki közmű-szolgáltatók, így a Miskolci Vízmű (MIVÍZ) Kft. is, ami Miskolcon a város gazdálkodását is veszélybe sodorta, emlékeztetett Szarka Dénes önkormányzati képviselő az előzményekre. 

Kép

A Jobbik-Konzervatívok célként és elsődleges feladataként fogalmazták meg, hogy a miskolciak ivóvízellátása továbbra is biztonságban legyen, melynek érdekében minden szükséges lépést megtesznek, jelentette be Szarka Dénes. 
"Ugyanakkor a konzervatív önkormányzatiságban bízó és hívő közösségként továbbra is fenntartjuk a tavaly megfogalmazott követeléseinket: a közművezeték adóbevételének a hálózatfejlesztésre való fordítását, az ivóvízellátás és a szennyvízkezelés szolgáltatás áfájának eltörlését, a korábban felhalmozott veszteség kompenzálását" – tette hozzá a képviselő. 

A Jobbik-Konzervatívok álláspontját összegezve a politikus elmondta, hogy azt szeretnék, ha a víziközmű-vagyon továbbra is önkormányzati kézben maradna, és a kormány kivezetné a feleslegesen megállapított sarcokat.
Mindezek mellett a Jobbik-Konzervatívok elkötelezettek abban a tekintetben, hogy az előállt rendkívüli veszteségek ellenére is biztosítani tudja az önkormányzat önként és kötelezően vállalt feladatainak ellátását. 

Kép

Gyöngyösi Márton szerint az állam támadást indított az önkormányzatiság ellen. A Magyarországon tetten érhető korrupció, a folyamatos központosítás, valamint a demokratikus értékrendet ért folyamatos támadások miatt hazánknak rossz a megítélése Európában.

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy autó Miskolcon
MiskolcHavaria
A jármű teljes terjedelmében égett.
Laborfalvi Róza és Jókai Mór Miskolcon
A tragika és a mesemondó – Laborfalvi Róza és Jókai Mór Miskolcon
Miskolc
Milyen néven született Miskolcon Laborfalvi Róza színésznő, és milyen kapcsolat fűzte Jókai Mórhoz, városunk harmadik díszpolgárához, az kiderül Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerkesztőjének az írásából.
A jogász válaszol: Mi az ági öröklés?
Miskolc
Miskolci olvasónk az ági öröklés szabályainak ismertetésére kért, mert közeli hozzátartozója halála kapcsán felmerült ez a jogintézmény, és nincs tisztában a szabályaival.
Emlékfutással tisztelegtek Lehoczki László előtt Miskolcon
MiskolcSportÉletmódSzabadidő
Különleges eseményre hívták a miskolciakat vasárnap reggel.