Ugrás a tartalomra

Veres Pál: a Diósgyőri vár így nem maradhat

Létrehozva
"Sajnos az építkezés leállt, mert a kivitelező nem tudja folytatni a munkát addig, amíg a vártornyok nincsenek megerősítve. Arra pedig pénz kell, pluszforrás, közel kétmilliárd forint. Erre várunk közel másfél éve" - írja közösségi oldalán Miskolc polgármestere. 
Kép
Fotók: Juhász Ákos

- Az igazságügyi szakértői vizsgálat és számos szakértő tanulmánya is alátámasztotta, hogy jogos az igényünk a pluszforrásra, hiszen előre nem látható hibáról van szó, így annak javítási költségét sem tervezhettük be a beruházás költségvetésébe - emlékeztetett Veres Pál Facebook-oldalán.

Mint arról korábban beszámoltunk: a városvezetés február végén jelentette be, hogy forráshiány miatt az építkezés egyelőre megállt. Az eredeti tervek szerint a tornyoknak egy plusz tizennégy méteres ráépítést kellene elbírniuk. A falkutatás közben azonban kiderült, hogy az építmények ehhez nem elég erősek.

"Ennek ellenére eddig hiába vártunk, de nem adjuk fel. Nem szoktuk!"

- szögezte le a polgármester.

Kép

Hozzátette: a Diósgyőri vár Miskolc egyik jelképe, a város egyik kiemelt turisztikai attrakciója, éppen ezért nem maradhat így. Mint írja, ő maga is folyamatosan tárgyal, egyeztet a szakminisztériumokkal, hogy a város megkapja a pluszforrást, és a kivitelezőnek a munkavégzés felfüggesztését követően se kelljen levonulnia a munkaterületről - és hogy a vár rekonstrukciója befejeződhessen.
 
"Dolgozunk azon, hogy az épület ne torzó maradjon, hogy Miskolc, a miskolciak újra büszkék lehessenek a Diósgyőri várra!" - húzta alá péntek késő esti bejegyzésében Veres Pál.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.