Ugrás a tartalomra

A vártoronnyal együtt a beruházás is megingott

Létrehozva
Már csaknem egy éve kezdődött el a Diósgyőri vár több mint 10 milliárd forintos rekonstrukciója a 2017-2018-ban elfogadott engedélyes tervek alapján. Tavaly decemberig úgy tűnt, minden a menetrend szerint alakul, majd a munkák során kiderült: a tornyoknál olyan statikai probléma van, ami a 2017 előtti tervezés során nem merült fel.

A problémák megoldása természetesen plusz költséget jelent Miskolcnak. Az önkormányzat kért is erre forrást a Miniszterelnökségtől, felvették a kapcsolatot Kiss János miniszterelnöki biztossal, majd Gyopáros Alpárral, a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztossal és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel is, de eddig mindhiába. Az idő viszont sürget…

Mint ismert, a Diósgyőri vár rekonstrukciója állami támogatással indult el tavaly februárban. A hírek akkor arról szóltak, a beruházás befejezése 2022-ben, azaz az idén várható. Amennyiben minden a tervek szerint halad, 2023. első negyedévében befejeződhet a munka, de az év végén feltárt problémákra mielőbb megoldást kell találni.

Minden építkezés során adódhatnak megoldandó statikai gondok, így lett ez a várnál is. A 2017 előtt zajló tervezési folyamat során a most feltárt hibák nem derültek ki, viszont a legújabb statikai szakvélemények alapján rögzíthető, hogy a Diósgyőri vár meglévő falszerkezete korának megfelelő állapotban van, ami egyben azt is jelenti, hogy nem túl erős.

Lapunk megtudta: a régi kőfalak állékonyságát és tartószerkezeti teherbíró képességét meg kell erősíteni. Mindezt úgy, hogy a problémás falszakaszokon, falrészeken – beleértve a falmagokat, a falfelületeket és a falrétegeket egyaránt – tartós, időtálló javítás valósuljon meg.

Kép
Tavaly augusztusi állapot. Közben kiderült: a tornyoknál olyan statikai probléma van, ami a 2017 előtti tervezés során nem merült fel. | Fotó: Juhász Ákos

Mivel a statikai gondok a tervezéskor nem voltak ismertek, így a vár felújításának költségvetésében nincs is erre forrás. A vár kivitelezési szerződése szerint a rekonstrukció 13,5 milliárd forintba kerül, viszont ekkora volumenű, előre nem látható pótmunkaigényre a projektben nincs elkülönítve plusz pénz.

A miskolci önkormányzat ezért még decemberben segítséget kért – először Kiss János miniszterelnöki biztostól, majd Gyopáros Alpártól, a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztostól és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztertől –, közel 2 milliárd forintot arra, hogy a most felmerült kiadást fedezni tudja a város. Több levél is született a témában, és ezekre szóbeli ígéret, hogy év végéig megérkezik a pénz. De nem érkezett.

A kivitelező azonban arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy január végéig tud olyan munkákat végezni, amelyek nem érintik a tornyokat, azután – mivel nem tudja folytatni a felújítást – megvan az esélye, hogy levonul az építési területről. Azaz, ha addig nem kapja meg a plusz 2 milliárd forintot a város a tornyok megerősítésére, akkor leáll az építkezés. Igen ám, de a toronydarukat nem lehet elszállítani, így azok bérlése – ami havi szinten több százmillió forintos költséget jelent - az önkormányzatot terheli majd.

Ez is érdekelhet

Monstre nyári zenei fesztivál Miskolcon? Nem voltunk elkényeztetve eddig
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
Az elmúlt bő tíz év termése vékonyka, nagy nyári zenei fesztivállal adós maradt Miskolc.
Képgaléria
Rózsafüzér imádság
Rózsafüzér imádság a békéért Miskolcon
Miskolc
Miskolc papsága rózsafüzér imádságra hívott mindenkit a békéért Miskolcon, a Hősök terére október 25-én.
Képgaléria
A MOHU hulladékudvar roadshowja
A jövő a kukában indul: Miskolcon játszva tanították a szelektálást
MiskolcOktatásÉletmódKörnyezet
A MOHU hulladékudvar roadshow-ja Miskolcra is elért, nem is akárhogy. A fenntarthatóságot egy nagy játékká változtatva szórakoztatták a családokat szombaton.