Ugrás a tartalomra

„Zs” busszal a Zsarnaira

Létrehozva
A Velünk a Város avasi illetőségű önkormányzati képviselői, Szarka Dénes és Szilágyi Szabolcs szombaton reggel felszálltak a Városgazda által megrendelt „Zs” jelzésű buszra, mely a Zsarnai piacig közlekedett. A tesztjárat célja felmérni az utazóközönség igényeit. Amennyiben nagy az érdeklődés, elképzelhető, hogy rendszeresíteni fogják a járatot.
Kép
zsarnai zs buszjárat szarka dénes szilágyi szabolcs mvk
Fotók: Mocsári László

Szarka Dénes kihangsúlyozta a busz indításának környezetvédelmi értékét. – Az elsődleges cél az volt, hogy tehermentesítsük a piac környékét az autósforgalomtól, hiszen főleg hétvégén, már-már balesetveszélyesen megtelik járművekkel a parkolóövezet. Örömmel látom, hogy az eső ellenére is ilyen sokan csatlakoztak hozzánk és remélem, hogy a soron következő buszra is ilyen szép számmal fognak felszállni. Külön öröm számomra, hogy a Szentgyörgy úton megy végig a járat, így az Avas-délen élők is tudják használni.

Kép
zsarnai zs buszjárat szarka dénes szilágyi szabolcs mvk

Szilágyi Szabolcs is üdvözölte az ötletet és reméli, hogy a tesztüzem használatbavétele meggyőző lesz a folytatáshoz és a „Zs” busz feltámasztásához. – Ez a járat ötvözi a környezetvédelmet, a kényelmet és az idővel való spórolást, hiszen nem kell kétszer-háromszor átszállni. A jelen kor emberének ezek kulcsfontosságú tényezők. Örülök neki, hogy ezt a jól bevált útvonalat és egyáltalán, ezt a jól működő koncepciót újraélesztették. A bevált dolgokat mindig meg kell tartani. Arra kell figyelni, hogy őrizzük meg a jegyet, mert a visszaútnál is fel kell mutatni.
   
Az első tesztüzemű „Zs” busz tehát jól szerepelt, és ha a többi is ilyen fokozott érdeklődésnek örvend, akkor a Városgazdán lesz a sor, hogy döntsön, véglegesen forgalomba állítja-e a buszjáratot. A Velünk a Város frakció tagjai mindenesetre egyöntetűen támogatják a kezdeményezést. 

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy autó Miskolcon
MiskolcHavaria
A jármű teljes terjedelmében égett.
Laborfalvi Róza és Jókai Mór Miskolcon
A tragika és a mesemondó – Laborfalvi Róza és Jókai Mór Miskolcon
Miskolc
Milyen néven született Miskolcon Laborfalvi Róza színésznő, és milyen kapcsolat fűzte Jókai Mórhoz, városunk harmadik díszpolgárához, az kiderül Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerkesztőjének az írásából.
A jogász válaszol: Mi az ági öröklés?
Miskolc
Miskolci olvasónk az ági öröklés szabályainak ismertetésére kért, mert közeli hozzátartozója halála kapcsán felmerült ez a jogintézmény, és nincs tisztában a szabályaival.
Emlékfutással tisztelegtek Lehoczki László előtt Miskolcon
MiskolcSportÉletmódSzabadidő
Különleges eseményre hívták a miskolciakat vasárnap reggel.