Ugrás a tartalomra

Egy gyilkossággal gyanúsított férfi akarta megölni magát a Vologdán (frissítve!)

Létrehozva
Miskolcon fogták el hétfőn azt a 21 éves debreceni férfit, aki a gyanú szerint vasárnap megölt egy 39 éves férfit Csornán - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A közlemény szerint állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre hétfőn arról, hogy a férfi Miskolcon, a Vologda városrészben található kutyafuttatóban tartózkodik.

A rendőrök megpróbálták elfogni a férfit, azonban a gyanúsított öngyilkossági szándékkal egy késsel többször megszúrta magát.

A férfit a mentők ellátták, majd kórházba vitték.

Őrizetbe vétele érdekében a rendőrség a szükséges intézkedéseket megteszi - írták.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság vasárnap közölte, hogy holtan találtak egy 39 éves férfit egy lakótelepi lakásban Csornán. Az emberöléssel a 21 éves debreceni férfit gyanúsították, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Kép

Korábban írtuk:

Szirénázó rendőrautók és mentők száguldottak át a belvárosi forgalmon hétfő délután Diósgyőr irányába. Kiderült, hogy a Vologda városrészbe siettek, ahol - az elsődleges rendőrségi információk alapján - egy férfi próbált kárt tenni magában a nyílt utcán.

A helyszíni beszámolók szerint rengeteg rendőrautó vette körül a helyszínt, a forgalom is lelassult néhány percre, senkit nem engedtek az eset közelébe.

Ez is érdekelhet

DEAC - DVTK II F4R Fotó: DEAC
A DVTK tartalék sem tudott nyerni
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata ezúttal sem tudott nyerni. A DEAC vendégeként kapott ki a DVTK II F4R.
Kigyulladt egy autó Miskolcon
MiskolcHavaria
A jármű teljes terjedelmében égett.
Vidra Verda is ellátogatott a Miskolci Állatkertbe a víz világnapján
MiskolcSzabadidőKörnyezet
A gyerekek játszva tanulhattak a vizek és vízpartok élővilágáról.
Laborfalvi Róza és Jókai Mór Miskolcon
A tragika és a mesemondó – Laborfalvi Róza és Jókai Mór Miskolcon
Miskolc
Milyen néven született Miskolcon Laborfalvi Róza színésznő, és milyen kapcsolat fűzte Jókai Mórhoz, városunk harmadik díszpolgárához, az kiderül Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerkesztőjének az írásából.