Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc - illegális szemetelők, autizmus világnapja, téli tárlat

Létrehozva
Egy percben az elmúlt hétvége és a hétfő legfontosabb miskolci hírei.

ILLEGÁLIS SZEMETELŐK

Hiába a térfigyelő kamera, fényes nappal pakoltak ki egy autóból több leselejtezett gumiabroncsot a 9. utcában. Az illegális szemetelők egy percig sem zavartatták magukat, a munka végeztével elhajtottak a környékről. Az Önkormányzati Rendészet munkatársai azonban szinte azonnal megtalálták őket és az elkövetőkkel szemben eljárás indult. 

AUTIZMUS VILÁGNAPJA

Elfogadás, befogadás és szeretet – az autizmus világnapja alkalmából tartottak ünnepséget a Szent István téren. Ebből az alkalomból több mint százan énekelték közösen a Szent István téren a tavaszi szél című dalt. A villámcsődületet a Miskolci Önkormányzat szervezte.


TÉLI TÁRLAT

Hosszú szünet után újra kinyitott a Miskolci Galéria és ezzel egy időben megnyílt a 26. Téli Tárlat. A kiállításon hatvankét művész száznyolc munkája kapott helyet. A megnyitón elhangzott, bár a bezárás az energiaválság miatt szükségszerű volt, semmi nem pótolja a műalkotások fizikai jelenlétét.

Ez is érdekelhet

DEAC - DVTK II F4R Fotó: DEAC
A DVTK tartalék sem tudott nyerni
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata ezúttal sem tudott nyerni. A DEAC vendégeként kapott ki a DVTK II F4R.
Kigyulladt egy autó Miskolcon
MiskolcHavaria
A jármű teljes terjedelmében égett.
Vidra Verda is ellátogatott a Miskolci Állatkertbe a víz világnapján
MiskolcSzabadidőKörnyezet
A gyerekek játszva tanulhattak a vizek és vízpartok élővilágáról.
Laborfalvi Róza és Jókai Mór Miskolcon
A tragika és a mesemondó – Laborfalvi Róza és Jókai Mór Miskolcon
Miskolc
Milyen néven született Miskolcon Laborfalvi Róza színésznő, és milyen kapcsolat fűzte Jókai Mórhoz, városunk harmadik díszpolgárához, az kiderül Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerkesztőjének az írásából.