Varju László úgy fogalmazott: a magyar dolgozók bére "balkáni, sőt ázsiai színvonalra zuhant" az Orbán-kormány elmúlt 13 éve alatt. Lassan jobban keresnek a magyaroknál a románok és a bolgárok is a saját hazájukban, a Magyarországon kínált bérek pedig zömében csak az ázsiai vendégmunkások számára elfogadhatóak - tette hozzá a képviselő. Emiatt azok a magyarok, akik európai jólétben akarnak élni, akik előre szeretnének lépni, kénytelenek külföldre menni dolgozni - jelentette ki a politikus.
DK: az EU-ban a magyarok keresnek a legrosszabbul, a románok és a bolgárok után
Ez is érdekelhet
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.