Ugrás a tartalomra

Mintaértékű városfejlesztési program indul Miskolcon

Létrehozva
A Hodobay-programról volt szó a Miskolc Televízió Kilátó című műsorában, amelynek vendége Szopkó Tibor alpolgármester és Szunyogh László, a város főépítésze volt.
Kép
Fotók: Mocsári László

A legutóbbi miskolci közgyűlésen – március 30-án – a képviselők elfogadták a Hodobay-tervet. Ez Hodobay Sándor, a város egykori polgármesterének, a Nagy-Miskolc megálmodójának, az ingatlanfejlesztési programja, melyet Szopkó Tibor alpolgármester tömören fogalmazva komplex szemléletű városrehabilitációs és ingatlanfejlesztési programnak nevezett. 

Ennek nyomán eltűnnek majd a városból a tájsebek, a murvás parkolók, a nagyon rossz állapotban lévő ingatlanok, a romos házak, megújulnak a szimbolikus épületek, a város épített öröksége pedig fejlődni fog. „A program megvalósításával több évtizedes adósságát törleszti majd a városvezetés”– emelte ki az alpolgármester. Hozzátette: ez egy úttörő, modellértékű program, amely egy vármegyeszékhelyen sem valósult meg még eddig. 

Kép

A belvárosi épületek múltjáról Szunyogh László kifejtette, hogy annak ingatlanállománya a második világháborúig alakult ki. Miskolc polgári város volt a maga polgári miliőjével az 1920-as években, amit az ötvenes években meg akartak szüntetni. Több épületet le is bontottak, melyek helyére azonban nem építettek újakat. 
"A városlakókkal egyetértésben a központi épületek építészeti egységesítését szeretnénk megvalósítani, hogy mindannyian büszkék lehessünk Miskolcra, hiszen mindenkinek egy szép belváros a vágya" - fogalmazott Szunyogh László. 

Az épített környezet megújítása a magántőke szereplőinek, a lakosság és a különböző szakmák képviselőinek bevonásával történik majd - hangzott el a műsorban.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.