Ugrás a tartalomra

Négy napra virágba borul Miskolc belvárosa

Létrehozva
Május 11. és 14. között a Szent István téren rendezik meg a Florens 2023 – Kert - virág - otthon - szabadidő kiállítást és vásárt.
Kép
Fotók: Florens szervezők

Hét év kihagyás után ismét otthont ad Miskolc az ország nagy, szabadtéri, kerti és szabadidő életmód-kiállításának. Május 11. és 14. között festői környezetben, az Avas-domb lábánál, a város főterén másodszor rendezik meg a Florenst.

- Úgy gondoljuk, hogy a téli Kocsonyafesztivált követően egy nagy tavaszi rendezvénynek jó helye lenne Miskolc programnaptárában. A kert, virág, otthon, szabadidő témák pedig jól illenek a természet megújulásához. Első alkalommal 2015-ben szerveztük meg a Florenst, sajnos az azt követően években különböző okoknál fogva nem volt erre lehetőségünk. Idén azonban a pandémiás évek után újraindulhat a rendezvény. Bízunk benne, hogy ezentúl minden évben lesz Florens, és egy fontos eseménnyé válhat a város életében – nyilatkozta lapunknak Sashalmi László főszervező.

A rendezvény négy napja alatt a mintegy 6 ezer négyzetméteres területen a virág, kert, otthon, szabadidő tematika mentén csokorba gyűlő gyártók és kereskedők mutatják be és árusítják portékáikat a Szent István téren. A kiállítók a virág- és kertkultúra mellett az otthonaink külső-belső frissítésével, dekorálásával, a szabadidő kellemes és hasznos eltöltésével kapcsolatosan is mutatnak ötleteket, adnak szakmai tanácsokat. A belépés a Florensre ingyenes lesz!

Kép

- A virágkereskedők, kertszépítők és kertibútor-kereskedők mellett vásári forgatag is várja a kilátogatókat, de olyan kerttel, virágokkal kapcsolatos előadásokkal is készülünk, amelyek sok érdekes és hasznos információval szolgálhatnak a hallgatóságnak – ismertette Sashalmi László. Hozzátette, szeretnék a gyerekeket is szórakoztatni, ezért a legkisebbeket is izgalmas programok várják. A Florens részeként pedig, a városháza aulájában kiállítást is szerveznek az óvodák által készített „Mesetavasz” minienteriőrökből.

A Florens május 11-én, csütörtökön 11:30-kor nyílik, a többi napon pedig 10 órakor. A kiállítás 18 óráig lesz nyitva, de a vásár csak 22-kor zár. Sőt, sötétedés után a közvilágítás mellett lampionokat is gyújtanak a szervezők, és így regényes környezetben sétálhatunk, nézelődhetünk és élvezhetjük a tavaszi estéket a virágba borult Szent István téren. Ha pedig szeretnének szép emlékeket a Florensről, akkor a virágokból kialakított különleges selfie-pontokon meg is örökíthetik a romantikus pillanatokat.
További információk a rendezvényről: www.florens.hu

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.