Ugrás a tartalomra

Januárhoz képest emelkedett, tavaly ilyenkorhoz mérten valamivel csökkent a munkanélküliség

Létrehozva
Tizennégyezerrel nőtt a külföldön munkátvállalók száma a KSH szerint.

Az év január-márciusi időszakában a 15-74 éves munkanélküliek száma 18 ezer fővel, 199 ezer főre, míg a munkanélküliségi ráta 0,3 százalékponttal, 4,1 százalékra nőtt - írja az MTI a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki bejelentésére hivatkozva. A kiemelt időszakban a férfiak körében a munkanélküliek száma 105 ezer fő volt, munkanélküliségi rátájuk 0,2 százalékponttal, 4,1 százalékra emelkedett. A nőknél a munkanélküliek száma 94 ezer fő volt, munkanélküliségi rátájuk 0,5 százalékponttal, 4,1 százalékra emelkedett.

Egy évvel korábban

2023 márciusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 707 ezer volt, 19 ezerrel több, mint egy éve. A január-márciusi időszakban a foglalkoztatottak létszáma az egy évvel korábbihoz képest 21 ezerrel több, 4 millió 696 ezer volt - tolmácsolják a Központi Statisztikai Hivatal méréseit.

Kiemelik, míg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 18 ezerrel, a külföldön dolgozóké pedig 14 ezerrel nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké 10 ezerrel csökkent.

A 15-64 évesek közül 4 millió 579 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 74,3 százalék volt.

A férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma lényegében nem változott, 2 millió 424 ezret tett ki, foglalkoztatási rátájuk 78,7 százalék volt. A nők esetében a foglalkoztatottak létszáma 2 millió 155 ezer volt, a foglalkoztatási ráta 0,6 százalékponttal, 70,0 százalékra emelkedett.

A fiatalok (15-24 éves) korcsoportjában a foglalkoztatottak száma 276 ezer volt, foglalkoztatási rátájuk 0,6 százalékponttal, 28,0 százalékra nőtt. Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú (25-54 éves) népesség körében a foglalkoztatási ráta 0,3 százalékponttal, 87,5 százalékra csökkent, míg az idősebb (55-64 éves) korosztályban 2,9 százalékponttal, 67,5 százalékra emelkedett - hozza az MTI.

A 15-64 évesek körében a foglalkoztatás szintje a fővárosban volt a legmagasabb (79,3 százalék), míg a legalacsonyabb érték (69,5 százalék) Észak-Magyarországot jellemezte. A legjelentősebb növekedés a foglalkoztatási ráta értékében Észak-Alföldön (2,0 százalékpont) volt, míg Dél-Alföldön 0,8 százalékpontos csökkenés mutatkozott az előző év január-márciusához képest - írják.
 

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.