Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
TOP GIMIK, SZAKMÁK SZTRÁRJAI, SZIMBIÓZISBAN A SZIMBIÓZISSAL

TOP GIMIK

Három miskolci gimnázium is felkerült az országos top 100 listára. A középiskolai rangsort a HVG állítja össze minden évben. A Herman Ottó Gimnázium a 31., a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium az 59., a Földes Ferenc Gimnázium pedig a 79. helyet érte el. Az intézmények vezetői szerint ez az eredmény az oktatók, a diákok és a szülők közös munkájának köszönhető.

SZAKMÁK SZTRÁRJAI

A szakma sztárjait köszöntötték a BOKIK székházban. Vármegyénkből nyolc diák vett részt a fővárosi döntőn, akik két arany, négy ezüst, egy bronzérmet és egy negyedik helyezést hoztak el. A verseny célja, hogy növelje a fizikai szakmák társadalmi elismertségét és népszerűsítse a szakmatanulást a pályaválasztók körében.

SZIMBIÓZISBAN A SZIMBIÓZISSAL

Májustól egy nagyszabású közös akció veszi kezdetét a Szimbiózis Alapítvány és egy miskolci Tapas Bár között. Egyrészt az alapítvány termékei – a sajtok, lekvárok, szörpök - felkerülnek a vendéglátóhely étlapjára. Másrészt, egy támogatói akciót is indít az étterem, amelybe a vendégeket is bevonja. 

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.