Ugrás a tartalomra

Termelői Nap májusban is az Erzsébet téren

Létrehozva
A soron következő rendezvény tematikája a kultúrához, a kultúra sokszínűségéhez kapcsolódik, ezért a vasárnapi Miskolci Termelői Nap szervezői is ehhez kötődő produkciókkal kedveskednek az Erzsébet Térre kilátogatóknak.

 

A havonta megrendezett, immár hagyománnyá vált Miskolci Termelői Nap májusban a szokott helyén, az Erzsébet téren várja az érdeklődőket, 21-én vasárnap 9 és 13 óra között - írja közleményében a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.

A termelői nap tervezett programja: 

Kép
Grafika: MKK

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.