Ugrás a tartalomra

Bemutatták a megújuló Avas-tető terveit

Létrehozva
Az Avas kilátó előtti terület megújulásával kapcsolatos kiviteli szerződést még múlt pénteken írta alá a város, és a kivitelező képviselője, a munkaterületet pedig szerdán reggel zárták le az Épkar Zrt. munkatársai.
Kép

Átadták a munkaterületet, kezdődhet az Avas-tető átépítése – a beruházás terveit ismertette kedd délután a városvezetés a Bortanyán. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Kilátó ReStart Program részeként megvalósuló fejlesztés kiviteli szerződést múlt pénteken írta alá Veres Pál, Miskolc polgármestere és Szeivolt István, az Épkar Zrt. vezérigazgatója, a munka több mint kilencszáz millió forintból valósul meg és részeként az Avas kilátó aljában egy kereskedelmi vendéglátóközpont építéséhez kezdenek és komfortpontokat is kialakítanak majd a területen. A beruházás év végére készül el.

Az eseményen Szunyogh László, Miskolc főépítésze úgy fogalmazott, a terület fejlesztési munkái egy átgondolt stratégia mentén, ütemezetten történnek, több lépcsőben. Felelevenítette, hogy az első ütem a Horváth tető fejlesztése volt, a második a Kilátó felújítása, a harmadik a vendéglátóközpont építése, a negyedik a Mendikás út felújítása, szélesítése és egy 80 férőhelyes parkoló kialakítása, az ötödik ütem pedig több sétaútvonal kialakítása.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

- A most bejelentett beruházás részeként a régi parkoló helyére készül el helyére egy új épület, ami a kilátó felől nem lesz látható, a másik oldalról viszont homlokzata lesz és ebben vendéglátó egységeket és komfortpontot alakítanak ki – mondta.

A terveket készítő Puskás Péter, Ybl-díjas építész azt mondta, a beruházás célja, hogy összeérjen az északi és déli városrésze az Avasnak. A tervek szerint bicikli utakat építenek majd és összekötik az Avast keleti és nyugati irányban is.

- Nagyon jól ismerem az Avast, hiszen világ életemben itt éltem Miskolcon. Itt fent, az Avas-tetőn mindig úgy éreztem, hogy valami hiányzik innen. Mint hogyha egy szabadon lengő zakó lenne, amit be kellene gombolni. Mi a munkánkkal gyakorlatilag ezt csináltuk meg – hangsúlyozta a szakember.

Mint mondta, az új kereskedelmi vendéglátóegység teteje egy zöldterülettel gyakorlatilag amfiteátrumszerűen néz majd rá az északi városrészre, itt közösségi események, koncertek megtartására is lehetőség lesz. „Ezen tetőszerkezet alatt van az a kereskedelmi és vendéglátóegység, ami félköríves szerkesztéssel ránéz a déli domboldalra, ahonnan indulnak a sétányok, bicikliutak – sorolta.

Kép

Szopkó Tibor szerint a kilátó fejlesztése Miskolc fejlődésének a szimbóluma. A beruházás célja az, hogy a fiatalok és az idősek is birtokba vehessék az Avas kihasználatlan tetejét. Az alpolgármester azt mondta, minden egyes forint, amit a városvezetés felvisz az Avasra, az jó helyre kerül.

- A városvezetés úgy gondolja, hogy az Avasra szánt fejlesztési források hasznosulnak talán a legjobban. Ezek a beruházások nemcsak a városlakók életminősége, hanem a turizmus szempontjából is kiemelten fontosak – hangsúlyozta.

Kép

Szopkó Tibor hozzátette, szeretnék, ha a következő uniós tervezési ciklus pályázati forrásainak segítségével egy kötélpályával is fel tudják majd vinni az Avas tetejére az embereket.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Titkokat súgnak a fülünkbe
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőTudomány
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.