Varga László az ellenzéki párt Youtube-csatornáján közvetített sajtótájékoztatón elmondta, pártja az elmúlt időszakban folyamatosan tett javaslatokat a hatalmas "orbáni infláció" letörése érdekében azért, hogy könnyebb legyen a magyar családok élete.
Szerinte minden adott ahhoz, hogy az élelmiszerek, valamint az áram és a gáz áfáját csökkentse a kormány, hiszen a költségvetésnek nagyon sok többlete van az áfaból, erről kellene lemondania a magyar emberek és a gazdaság érdekében.
Emlékeztetett arra, hogy az MSZP kormányon 2009-ben, egy nagyon nehéz helyzetben öt százalékra csökkentette a távhő áfáját.
Felidézte pártja korábbi javaslatát egy ötpontos mentőcsomagra, amelynek része az alapvető élelmiszerek áfakulcsának, az élelmiszereket is sújtó különadónak az eltörlése, az ársapkák fenntartása. Hozzátette: kezdeményezték, hogy a legnehezebb sorsú családok kapjanak havi 20 ezer forint értékben élelmiszer-bankkártyát, továbbá sürgették, hogy június elején legyen nyugdíjemelés, illetve a kisboltok is kapjanak segítséget.
Azt mondta, kevésszer, de nagy nyomás hatására egy-egy szocialista javaslatot megfogad a kormány. Példaként a SZÉP-kártya zsebeinek megszüntetését említette.
Áfacsökkentést sürget az élelmiszerek és az energiaszolgáltatások esetében az MSZP
Ez is érdekelhet
Erre számítsunk az MVK-nál a régiségvásár alatt
Március 1-jén, vasárnap 07:00 és 15:00 óra között a régiségvásár, valamint karbantartási munkálatok miatt vágányzár lesz a Tiszai pályaudvar és az Újgyőri főtér között.
Ütemezett vízvezeték-rekonstrukcióval folytatódik Miskolc legjelentősebb útfelújítási projektje
Munkálatok kezdődnek a 3-as számú főúton március 4-én, szerdán, 9 órától.
Hétvégén sem érdemes rutinból vezetni a városban
A Miskolci Városgazda munkatársai a város több pontján közterületi munkálatokat végeztek a héten.