Ugrás a tartalomra

Újabb sort fedtek le a Zsarnain

Létrehozva
Ismét mérföldkövéhez érkezett a Zsarnai piac felújítása - számolt be a helyszínen a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft., melynek nem titkolt célja egy élhető, modern piaci környezet megteremtése, ami egyre inkább elérhető távolságba kerül, köszönhetően a folyamatos fejlesztéseknek.
Kép
Fotók: Kézdi Ákos

Amint arról korábban többször is írtunk, 2020-ban kezdték el a Zsarnai piac felújítását. Telepítettek például három sorompót és az azok működtetéséhez szükséges szoftvert, több ezer négyzetméteren végeztek mart aszfaltozást, újabb árusító helyeket alakítottak ki, lefedték a vásárlói folyosót, és létrehozták a kőasztalok melletti árusítói parkolókat.

Kép

A kőasztalok első két sorát már korábban lefedték, ezzel elkészült a "prototípusa" a fedett asztaloknak. Az elmúlt hetekben másik két soron is dolgoztak - mondta el a helyszínen a Városgazda szolgáltatási vezetője csütörtök délelőtt.

Kovács Imre stábunknak kiemelte: százhatvan trapézlemezt helyeztek el mintegy hatszáz négyzetméteren, ami nemcsak azoknak előnyös, akik kevésbé tolerálják a nyári meleget, hanem azoknak is, akik olyan áruval - például édességekkel, kozmetikumokkal - érkeznek, amelynek nem tesz jót a napsütés; télen pedig a vegyes halmazállapotú csapadékkal szemben is megoldást jelent. 

Kép

Hozzátette, a terület ilyen irányú fejlesztése nem áll meg, hiszen ha érkezik további árusítói igény a lefedésre, folytatják a szakemberek. Sőt, a sár elkerülése érdekében folytatódik a sorok mart aszfaltos borítása is.

Ez is érdekelhet

Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Képgaléria
Ars Sacra - zárógála
Az Ars Sacra fesztivállal „eljutottunk a Titkok Titkáig” Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Nagyszabású gálával zárult vasárnap este a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál tíz napja a Művészetek Házában, ahol 150 művész közreműködésével szólaltak meg a fesztivál zeneszerző pályázatára benyújtott legszebb művek.
Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.