Ugrás a tartalomra

Kilencvenedik születésnapján köszöntötték 

Létrehozva
Meghatódva fogadta Smutzer József miskolci lakos az őt köszöntőket.
Kép
Fotók: Mocsári László

Síp utcai otthonában köszöntötte a 90 éves Smutzer Józsefet a szép évforduló alkalmából Borkuti László, a Velünk a Város frakció önkormányzati képviselője, valamint Szomorné Takács Tünde, a polgármesteri hivatal lakosságszolgálati főosztályának csoportvezetője. Józsi bácsinak a jókívánságok mellett egy, Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával ellátott emléklapot, Veres Pál polgármester üdvözletét, virágot és egy üveg italt adtak át. 

Kép

Az ünnepelt 1933-ban Verpeléten született, két lánya, négy unokája és négy dédunokája van. Józsi bácsi karbantartóként dolgozott a Miskolci Egyetem hőközpontjában, onnan ment 59 évesen nyugdíjba, és szintén nyugdíjas feleségével tölti mindennapjait hejőcsabai lakásában, mert látása már meggyengült, és mozgásában is korlátozott. 

Józsi bácsi családjára a legbüszkébb. Köszöntése alkalmával többször mondta elérzékenyülve, hogy „Ezt nem gondoltam volna!” 

Ez is érdekelhet

Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Képgaléria
Ars Sacra - zárógála
Az Ars Sacra fesztivállal „eljutottunk a Titkok Titkáig” Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Nagyszabású gálával zárult vasárnap este a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál tíz napja a Művészetek Házában, ahol 150 művész közreműködésével szólaltak meg a fesztivál zeneszerző pályázatára benyújtott legszebb művek.
Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.