Ugrás a tartalomra

Szirénazaj nélkül vonultak a belvárosban a tűzoltók

Létrehozva
A miskolci tűzoltóság megalakulásának százötven éves évfordulója alkalmából szervezett programokat a Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság a hét folyamán. A sort a szombat délelőtti felvonulás zárta.
Kép

Az elmúlt napokban telephelyeiken az érdeklődők elé tárták a tűzoltóság mindennapjait, megnyíltak a tűzoltóautók és felszerelések szertárai. Láthatóvá tették az úgynevezett híradó ügyeleteket, ahová érkeznek a vészjelzések.

Miskolc városában a szervezett tűzoltóság százötven éves múltra tekint vissza, és ebben – különösen a kezdeti időszakban – elévülhetetlen érdeme volt az 1873-ban alapított Miskolczi Önkéntes Tűzoltó Egyletnek, melyet egészen a II. világháborúig városunk kiválóságai vezettek, és biztosítottak megfelelő hátteret az önkéntes és „fizetett” tűzoltók áldásos munkájának. A huszadik század második felében elődeink az újraépítésben, megelőzésben és védekezésben segítette a várost.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Miskolcon és környékén jelenleg százhúsz fővel – harmincöt településen végeznek tűzoltást lánglovagjaink. Szerencsére szombaton volt szabad kapacitás belőlük, hogy a helyieket elkápráztassák nyomótömlőikkel.

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.