Ugrás a tartalomra

Komposztálás Napja Miskolcon

Létrehozva
Komposztkeret-igénylések regisztrálása, komposztálással kapcsolatos szemléletformáló játékok és ismeretterjesztés volt a program kedd délután a Szent István téren.
Kép
Fotó: Mocsári László

A komposztálás világnapjához kapcsolódó szemléletformáló programot szervezett a miskolci önkormányzat Ökomenedzser Irodája - a HungAIRy LIFE integrált projekt keretében -, a Szent István téren, kedden délután. Ezen a „komposztünnepen” az volt a cél, hogy felhívják a lakosság figyelmét a komposztálás fontosságára, amely a kertekben keletkező avar és egyéb kerti hulladék elégetésének – ami már három éve városunkban is tilos – vagy kidobásának alternatívája, a zöldhulladékok hasznosításának fenntartható módja. Nem beszélve arról a haszonról, amelyet a rövid idő alatt így előállítható, száz százalékban természetes anyagokból álló szervestrágya jelent, amely visszajuttatható a felhasználó saját kertjének földjébe. 

Kép

A Hungairy Life Projekt ökomenedzsere Hudák Katalin elmondta, az eseményt – ezt a mai „komposztünnepet” - a Nulla Hulladék Hálózat és a Humusz Szövetség kezdeményezte, a miskolci önkormányzaton túl még számos más önkormányzat és civilszervezet is részt vesz ebben a munkában, amelynek egyik fő célja a levegővédelem. Bár tiltott, sokan a mai napig égetéssel szabadulnak meg a kerti nyesedéktől, levelektől, ami jelentős levegőszennyezéssel jár. Hozzátette, a Szent István téri kitelepülés helyszínén regisztrálni lehetett komposztkeretre, amellyel megoldható a házi hasznosítása a kerti és konyhai szerves, növényi hulladékoknak. A projektben kettőezer-négyszáz komposztkeretet osztanak ki 2026-ig. Ez évente mintegy háromszáz darabot jelent. Jelenleg nagyságrendileg ezerötszáz körül tartanak. 

Kép

Az érdeklődés nagy, ottjártunkkor is sorban jöttek az emberek és regisztráltak a következő komposztkeret szállítmányra. Maga a keret is teljes mértékben környezetbarát, mivel fából készül, csak össze kell illeszteni a léceket, és már mehet is bele a növényi hulladék, hogy újra földdé váljon. Megtudtuk, ebből a szerkezetből nehezebb kiszedni a kész komposztot, mint a hasonló célú műanyag eszközökből, azonban itt maga az alkalmatosság is növényből van, nem környezetszennyező műanyagból. Az évek során maga a keret is visszatér az anyaföldbe. 

Kép

Az ökomenedzser felvilágosított arról is, hogy a komposztkeret kiosztása a későbbiekben történik, minden igénylőt értesítenek előtte, mivel feltétel, hogy egy ismeretterjesztő előadáson is részt kell venni, ahol elmondják a komposztálás elméleti tudnivalóit, és gyakorlati használati útmutatót is kapnak a keret felállításához és használatához. 

További feltétel, hogy legalább három évig használni kell a programban ingyen biztosított komposztkeretet, és ezt bármikor ellenőrizhetik is a szakemberek.

Ez is érdekelhet

Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.