Ugrás a tartalomra

Sétányok, lépcsősorok is megújulnak

Létrehozva
A kilátó felújításához kapcsolódó munkák már javában tartanak, hiszen év végéig ezeknek is el kell készülniük.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Az Avasi kilátó projekt részeként újul meg a Toronyalja utca, a Győri Nagy Lajos lépcsősor és a kilátó alatti sétány is. A munkálatok már javában zajlanak mindhárom területen, – tudtuk meg a polgármesteri hivatal pályázati főosztályának vezetőjétől. Miklós Viktor kiemelte, a Toronyalja utca Európa Rádió és avasi református templom közötti szakaszán már cserélték a közműveket, de új burkolatot és közvilágítást is kap a terület. Szintén dolgoznak a Győri Nagy Lajos lépcsősoron, ahol az Erzsébet térre vezető zebrától a Bortanyáig felújítják a közvilágítást, a lépcsősornak pedig a felső szakaszát újítják fel teljesen – tette hozzá.

Az Avasi kilátó körüli sétányon szintén kiépítik a közvilágítást, új pergolákat alakítanak ki, és úgynevezett stabilizer burkolatot kap. Ennek az az előnye, hogy átengedi a vizet, így környezetbarát megoldás. „Hasonló technológiával alakítottuk ki a sétányokat Miskolctapolcán, a Hotel Kitti mögötti területen, ennek csupán a színe tér el attól, itt ugyanis fehér lesz a burkolat” – mondta Miklós Viktor, aki azt is közölte, hogy a három területen az Avasi kilátó kivitelezője, vagyis az Épkar Zrt. dolgozik, a munkák befejezésének határideje pedig szintén az év vége.

Kép

Jól halad egyébként a kilátó megújítása is – erről az elmúlt hetekben írtunk részletesen. A munkálatok során a komplexumot teljesen felújítják. A közgyűlés tagjai október végén bejáráson tekintették meg a beruházást, akkor a presszó kialakításán dolgoztak, a külső munkálatok nagyobb részével pedig már végeztek is, még a színezés van hátra.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.
Karbantartást végez az ÉRV, átmenetileg szünetelni fog az ivóvízellátás
Miskolc
Kedden dolgoznak majd a szakemberek.
Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.