Ugrás a tartalomra

Megkezdték az új padok, szemetesek és biciklitárolók kihelyezését a főutcán

Létrehozva
A Városgazda munkatársai hétfő reggel hozzá is láttak azoknak az utcabútoroknak a kihelyezéséhez, amelyek pénteken érkeztek Miskolcra.
Kép
Fotók: Mocsári László

Ahogy arról múlt héten már beszámoltunk, a következő hetekben százhatvan vadonatúj padot telepítenek a Széchenyi utcára, a Szent István térre, az Erzsébet térre, a Hősök terére, a Vörösmarty térre, a Mancs térre, valamint a Népkertbe és a Hejőligetbe. Mindezek mellett nyolcvan biciklitárolóból, száznál is több közterületi hulladékgyűjtőből és jó néhány asztalból álló megrendelés is érkezik rövidesen Miskolcra.

Kép

A jelenlegi városvezetés arra törekszik, hogy valamennyi helyi fejlesztés emberközeli legyen – hangsúlyozta a Velünk a Város frakcióvezetője a Széchenyi utcán induló munkák helyszínén. Simon Gábor felidézte: ehhez mérhető volumenben utoljára csak a kilencvenes években érkezett a városba ennyi utcabútor. Hozzátette, igencsak ráfért már a városra egy ilyen mértékű fejlesztés.

Kép

Szarka Dénes frakcióvezető-helyettes emlékeztetett: Miskolc korábban takarékosan költötte el az előző ciklusban megnyert TOP-os (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) pályázati forrásait, így ezekben a hónapokban mintegy kilencszáz millió forintot fordíthat zöldítésre, parkosításra, a közterületek rendezésére és rendbe tételére a Városgazda.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Mint arról stábunknak a politikus beszámolt: a padok legjava csak december elején érkezik Miskolcra. Kifejtette: a régieket a Városgazda telephelyén a szakemberek felújítják, hogy azok más városrészekben hasznosuljanak.

Ez is érdekelhet

Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.
Karbantartást végez az ÉRV, átmenetileg szünetelni fog az ivóvízellátás
Miskolc
Kedden dolgoznak majd a szakemberek.
Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.