Ugrás a tartalomra

Változás a Búza téri aluljárónál, erre figyeljenek a vásárlók

Létrehozva
A Miskolci Városgazda hétfőn, a hivatalos Facebook-oldalán jelentett be egy sokakat érintő változást a Búza téri aluljáró kapcsán.

Forgalmirend-változásról adott hírt a Miskolci Városgazda Kft. Azt írták, hogy kedd reggeltől megnyitják a Búza téri aluljáró lépcsősorát - de figyelem! - a vármegyei rendőr-főkapitányság épülete felől.

Kiemelték, hogy a lépcsősort kizárólag az aluljáró üzletsorán vásárlók számára nyitják meg.

Ezzel egyidőben - tették hozzá - a többi lépcsősort lezárják.

Néhány nappal ezelőtt írtunk arról (a városháza sajtóosztályának tájékoztatása alapján), hogy jól halad az aluljáró felújítása. A negyedik, utolsó lépcsősor is megkapja a burkolatot, ezzel párhuzamosan a megszáradt lépcsősorokon a fugázást is elkezdték a szakemberek, majd kihelyezik a korlátokat.

Ezzel a lépcsősorok felújítása befejeződik, de mivel a beruházás kiterjed az aluljáró teljes rekonstrukciójára, ezért több részmunka hátra van még. A mennyezet már kapott egy új festékréteget, de mivel az 1979-es átadás óta nem volt lefestve, így további festésre is szükség lesz. Az oldalfalat eredeti állapotában szeretnék visszaállítani, ezért lekerülnek onnan a reklámtáblák és a matricák.

A kivitelező a hétvégén is dolgozik, az átadás előreláthatólag december elejére várható.

Ez is érdekelhet

Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.
Karbantartást végez az ÉRV, átmenetileg szünetelni fog az ivóvízellátás
Miskolc
Kedden dolgoznak majd a szakemberek.
Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.