A lap cikke szerint az ügy lényege, hogy a város közigazgatási határain belül két akkuipari beruházás indult volna el rövid időn belül: a kínai BYD tervezett oda összeszerelőüzemet, ami amúgy jogilag gyárnak minősül, valamint a dél-koreai HTNS hozott volna létre egy olyan létesítményt, ahol veszélyes anyagok tárolását végezték volna. A civilek azonban megtámadták azt a kormányhivatali határozatot, amelyben a hivatal megállapította, hogy lakóingatlan nincs a gyárak úgynevezett hatásterületén, vagyis azon a területen, amin a BYD és a HTNS esetleges környezeti hatásai érződnének.
A civilek azzal érvelnek, hogy a BYD és a HTNS úgy kértek külön-külön környezethasználati engedélyt maguknak a kormányhivataltól, hogy nem nyilatkoztak az egymás tevékenységére való hatásuk veszélyességéről, sem azok elhárításáról. A fótiak szerint mindezt annak ellenére sem tették meg, hogy a két cég tudott egymás jelenlétéről.
A civilek azt akarják kimondatni első körben a bírósággal, hogy ingatlanjaik a két akkuipari létesítmény hatásterületén vannak. Ekkor lennének perképesek, és ez után támadnák meg bíróságon a BYD-nak azóta kiadott környezethasználati engedélyt.
Érveik szerint a kormányhivatal nem számolt az úgynevezett dominóhatással, vagyis azzal, hogy ha az egyik csarnokban baleset történik, akkor az a másikra is hatással lehet. A hatásterületnek pedig itt van kiemelt jelentősége, a civilek szerint ugyanis a BYD és a HTNS csarnokai nincsenek elég messze Fóttól, mindössze négyszáz méterre vannak egy lakóparktól.
A hvg.hu azt írja cikkében, hogy Fóton a BYD és a HTNS egyelőre el sem kezdhették a működést a civilek miatt, ilyenre korábban Magyarországon nem volt példa. A kormányhivatal ellen indított közigazgatási perük következményei pedig jelentősek lehetnek, ha győznek.
Civilek próbálják megállítani a fóti akkumulátorgyárakat
Létrehozva
Nyolc fóti civil külön-külön indított pert a helyi akkumulátorgyárak ügyében a Pest Vármegyei Kormányhivatal ellen, hogy a bíróság kimondja: perképesek ebben az ügyben – írja a hvg.hu.
Ez is érdekelhet
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.
Karbantartást végez az ÉRV, átmenetileg szünetelni fog az ivóvízellátás
Kedden dolgoznak majd a szakemberek.
Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.