Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
Az elmúlt 24 óra legfontosabb helyi hírei.

Üzemeltetőt keresnek 

Kelet-Magyarország egyik legérdekesebb vendéglátós projektje indult el Miskolcon. Az önkormányzat ugyanis az éppen felújítás alatt álló avasi kilátó leendő üzemeltetőjét keresi. Hosszú előkészítő munka után a napokban jelent meg a kiírás és a verseny már akár a következő hetekben eldőlhet. 

December közepéig elkészül

Legkésőbb december közepéig az összes kerékpárút megépül Miskolcon. A déli városrészben hamarosan elkészül a Miskolcot Mályival összekötő szakasz, ezzel teljessé válik a hálózat. Az elmúlt években két ütemben épített kerékpárutakat a városvezetés. Az európai unió támogatásával városszerte összesen nyolc szakaszon valósultak meg beruházások. 

Mérföldkő

Európa legrégebbi és legfontosabb színházi szövetségének lett tagja a Miskolci Nemzeti Színház. A legjelentősebb európai színházakat magába tömörítő unió célja a nemzetközi kapcsolatok építése, az európai kulturális örökség megőrzése és továbbörökítése. Béres Attila a teátrum rendkívüli társulati ülésen jelentette be a hírt.
 

Ez is érdekelhet

Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.
Karbantartást végez az ÉRV, átmenetileg szünetelni fog az ivóvízellátás
Miskolc
Kedden dolgoznak majd a szakemberek.
Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.