Ugrás a tartalomra

Mesebeli erdőként is imádjuk a miskolci adventi villamost

Létrehozva
A kívül-belül megújult szerelvény több megállóban is tömegek várták, hogy utazzanak vele, vagy csak hogy elsők között fotózzák azt le.

Kép
Érkezik az adventi villamos az ünnepi díszbe öltözött Széchenyi utcán. Fotó: Mocsári László

Vasárnap délután öt előtt tíz perccel ismét útnak indult a Tiszai pályaudvar és Felső-Majláth között a miskolci adventi villamos. Ahogyan az ismert, a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt.a járványos időszak és az energiaválság után teljesen megújította a 202-es pályaszámú miskolci Tátra villamos ünnepi dekorációját: mézeskalács ház helyett idén mesebeli erdővé alakult a szerelvény belül erdei hangulattal, kívül pedig rengeteg fényfüzérrel, fénydekorral.

A szerelvény öt óra után nem sokkal, közvetlenül az adventi gyertyagyújtást követően ért a Városház téri megállóba, ahol kisebb közönség várta az adventi villamost. A peronon fürtökben álltak az emberek, és olyan mellőzötten, meg persze üresen talán még sosem hagyott el Skoda villamos megállót, mint az, amelyik közvetlenül megelőzte az adventit.

Kép
Bizonyára sokan szeretnének olyan népszerűek lenni, mint az MVK ünnepi ruhába öltözött Tátrája. Fotó: Mocsári László

Sokan akarták fotózni is és ezt a sofőr is érezte: az utascsere után a villamos még megállt és pózolt egyet a városháza előtt, majd halkan csengetett kicsit és útjára indult.

A szerelvény a mai naptól vízkeresztig közlekedik tehát az 1-es villamosvonalon, a dekorációjáról, menetrendjéről ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kép
A városháza előtt is pózolt egy kicsit. Fotó: Mocsári László

Ez is érdekelhet

New Yorkban nyert díjat
MiskolcKultúraSzabadidő
Egy álom vált valóra: Barta Ildikó miskolci zeneszerző az Oniros Film Awards Best Soundtrack kategóriájának győztese lett. Ő szerezte Balla Riana Emma rövidfilmjének a zenéjét.
Harmincöt év könyvei kerültek a vitrinekbe
MiskolcKultúraSzabadidőTudomány
Retrospektív könyvkiállítás nyílt a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban, amely a Bíbor Kiadó elmúlt harmincöt évének legfontosabb kiadványait és szerzőit mutatja be. A tárlat a miskolci kiadó történetébe enged betekintést, bemutatva annak meghatározó könyveit és kulturális szerepét.
kama sport Népkert
Nem kamu: ha szerda, kama a miskolci Népkertben
MiskolcSportOktatásÉletmódEgészségSzabadidő
Kamabajnokság, kamaszerda, kamatábor. Miskolcon három kamás program indul el egymással párhuzamosan.
Képgaléria
Vizsgavacsora
Nem remegtek meg a kezek – illusztris vendégsereg előtt vizsgáztak
MiskolcOktatás
Folytatódott a több mint egy évtizedes hagyomány a Miskolci Egyetemen.