Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
A legfontosabbakról a legrövidebben.



KARÁCSONYI TÜZEK
Decemberben országszerte naponta átlagosan 20 otthon gyullad ki, vagyis szinte óránként keletkezik tűz egy-egy épületben. Az adventi időszakban a lakástüzek száma megsokszorozódik. A tűzoltóság ezért elővigyázatosságra int az ünnepek előtt.

MÉG LEHET SZAVAZNI
2023-ban is a miskolci adventi villamos lehet Európa legszebb szerelvénye. Egy cseh közlekedési portál hetedik alkalommal hirdette meg a versenyt. A szavazás már elindult. A miskolci adventi villamos eddig nem talált kihívóra. Az idei versenyben nyolc ország, huszonnyolc villamosa közül kerül majd ki Európa legszebbje. A szavazás január másodikáig tart.

KARÁCSONY KUTYÁVAL
Karácsonykor gyakran kerül a kedvencek táljába a karácsonyi menü maradéka, ami súlyos gondokat okozhat náluk. A Híradónknak nyilatkozó állatorvos nem javasolja, hogy a karácsonykor keletkező fölösleget az állatoknak adják a gazdák. Ez ugyanis hányással, hasmenéssel és súlyos tünetekkel is járhat.

Ez is érdekelhet

Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Képgaléria
Ars Sacra - zárógála
Az Ars Sacra fesztivállal „eljutottunk a Titkok Titkáig” Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Nagyszabású gálával zárult vasárnap este a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál tíz napja a Művészetek Házában, ahol 150 művész közreműködésével szólaltak meg a fesztivál zeneszerző pályázatára benyújtott legszebb művek.
Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.