Ugrás a tartalomra

Gyermekek karácsonyát ünnepelték a vakok és gyengénlátók

Létrehozva
Karácsonyi ünnepséget tartott pénteken a Vakok és Gyengénlátók vármegyei egyesülete. Az alkalomra meghívták a gyermekek szüleit, testvéreit, valamint a szerveződés támogatóit is.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

Összesen harmincnégy gyermek és felnőtt gyűlt össze a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete székházában a pénteken megrendezett karácsonyi ünnepségen.

Kép

Az eseményen először Barnóczki Gábor elnök mondott köszöntőt majd pedig támogatójuk, Holló Csaba. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Mérnöki Kamara elnöke azt mondta a gyerekeknek, hogy ne siettessék, hanem inkább használják ki a gyerekkort. Arra sarkallta a kicsiket, hogy játszanak, aludjanak, és ha még marad szabadidejük, akkor tanuljanak is egy kicsit. A karácsonyi ünnepről szólva azt mondta: Nem az a lényeg, hogy mi lesz a karácsonyfa alatt, hanem az, hogy együtt lehetünk és boldogok lehetünk a családtagjainkkal.

Kép

Az egyesület a rendezvény alkalmából meghitt irodalmi műsorral készült, és karácsony lévén az ajándék sem maradhatott el. Az egyesület a gyermekeknek mikuláscsomagot, a szülőknek pedig oktatási-nevelési támogatást ajándékozott, a kamarától pedig vásárlási utalványt kaptak, tudtuk meg Barnóczki Gábortól

Kép

A programot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Mérnöki Kamara és az Első Miskolci Lady Lions Klub támogatta.

Ez is érdekelhet

Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Képgaléria
Ars Sacra - zárógála
Az Ars Sacra fesztivállal „eljutottunk a Titkok Titkáig” Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Nagyszabású gálával zárult vasárnap este a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál tíz napja a Művészetek Házában, ahol 150 művész közreműködésével szólaltak meg a fesztivál zeneszerző pályázatára benyújtott legszebb művek.
Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.