Ugrás a tartalomra

Ma fellobban a láng a szeretet gyertyáján

Létrehozva
Mivel december 24-e idén vasárnapra esik, ezért a város közös gyertyagyújtását egy nappal előrehozták.

Szombaton délután 3 órától a Miskolci Nemzeti Színház ünnepi műsorát tekinthetik meg az érdeklődők a Szent István téren, majd 4 órától meggyújtják az utolsó, negyedik gyertyát is a város adventi koszorúján. A gyertyagyújtás előtt Veres Pál, Miskolc polgármestere köszönti a miskolciakat, valamint Juhász Ferenc, a Mindszenti templom plébánosa hirdet igét.

Jelen lesz az ünnepen és beszédet mond Jerney Péter, a II. Cserkészkerület elnöke, valamint Pocsai Zoltán - ő szállította Miskolcra a betlehemi lángot idén.

Az ünnepen közreműködik majd a Mindszenti énekkar, a Versbarátok Köre, valamint Bognár Lili Janka Múzsa-díjas népdalénekes.

A program után Veres Pál polgármester várja a színpad előtt található sátraknál a kilátogatókat a betlehemi lángról meggyújtott mécsesekkel, forró teával és szaloncukorral.

A délután 4 órakor kezdődő eseményt a Miskolc Televízió élőben közvetíti, valamint a MiNap Online Facebook-oldalán is élőben követhetik.

Ez is érdekelhet

Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Képgaléria
Ars Sacra - zárógála
Az Ars Sacra fesztivállal „eljutottunk a Titkok Titkáig” Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Nagyszabású gálával zárult vasárnap este a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál tíz napja a Művészetek Házában, ahol 150 művész közreműködésével szólaltak meg a fesztivál zeneszerző pályázatára benyújtott legszebb művek.
Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.