Ugrás a tartalomra

Karácsony kétezer-huszonharmadik üzenete

Létrehozva
Kép
Juhász Ferenc római katolikus plébános / Fotó: Juhász Ákos

A napokban a Mindszenti plébánián egy szűk csoport összejövetelén gyermekkori karácsonyokról beszélgettünk. Arról is, hogy az angyal vagy a Jézuska hozza a karácsonyfát?

Tájegységenként változik. Valaki elmesélte, hogy a második világháború idején, édesanyjával Kolozsvárról Gyergyóba mentek a nagyszülőkhöz. Kicsi leánygyermek volt, édesapja a háborúban, se esély, se remény nem volt arra, hogy a karácsonyt együtt ünnepeljék. Ma is lúdbőrös lett, amikor arról mesélt, hogy a nagyszülőknél, a résnyire nyitva hagyott ajtón besurrant karácsonyi ajándékával, valami kézi faragású, gyermeknek való játékkal, besurrant észrevétlenül az angyal. Csodálkozott, és kérdezgette a felnőtteket, hogy jöhetett be, amikor ő végig az ajtót és az ablakot figyelte? Borzongás fut ma is rajta végig, amikor visszagondol arra a karácsonyra. A háború közepén, 1943-ban, a család otthon levő része a nagyszülőknél énekelte a mennyből az angyalt.

Végtelen szomorúsággal tölt el, hogy a világ számos pontján, sőt közvetlen szomszédunkban is, ma is szegénységben, rettegésben, háborús viszonyok közepette várják a Kisjézus megszületését. El tudjuk képzelni, milyen lehet azoknak a gyerekeknek, akik ebben az egy-két esztendőben üldözötté váltak, földönfutók lettek? Nemcsak szegények, hanem árvák is, sérültek, sebesültek és csonkák? El tudjuk képzelni, milyen azoknak a gyerekeknek az élete, akiknek bátyjukat, testvérüket, édesapjukat elvitték, vagy attól rettegnek, hogy holnap elviszik a háborúba? El tudjuk képzelni, milyen azoknak a gyerekeknek az élete, akiknek szüleire ráomlott a ház, vagy szemük előtt ölték meg őket? El tudjuk képzelni, milyen lehet azoknak a felnőtteknek a világa, akik mindentől megundorodva, kegyetlen gyilkos tekintettel nézik azt, aki előttük áll, vagy könyörögve térdel?

Mi kell még világunk ostoba emberének, hogy mohó éhségét, gonosz hatalomvágyát kielégítse, vagy csillapítsa?

Idén is megérkezett Miskolcra is a betlehemi láng. Minden esztendőben abból a városból indul, amelyben a gyűlölet és a félelem évek óta lángra lobbantja, és eltüzeli Krisztus születésének emlékeit.

Tudom, ma szép szavakat várnak tőlem, meghitt, bársonyos simogatást; azonban hazudnom kellene most azokat a szavakat. Egykor a próféták jövendölésekben, látomásokban, koruk krónikásaként jajongták el azt, amit láttak. Ezt teszem most én is a kétezer-huszonharmadik karácsonyon; gyermekek sírnak és gyermekek halnak meg, miközben a Gyermek születését ünnepeljük.

Végezetül Hervay Gizella gondolataimhoz illő, Leltár című versét szeretném idézni:

"Mert megszülettem én is úgy, hogy nem akartak.
Mindegy, hogy ki. Apám, vagy Anyám, vagy csak ez a század, 
két háború árvája, szegény.
Megszülettem mégis, mert még befizet 
a Jó Természet egy-egy árvaházra,
hogy a névsorolvasásnál legyen valaki.
Szülőföld helyett térképen tanultam járni
kiradírozott hegyekre rajzolt tengerek
és tengerekre festett hegyek között.
Halottaktól tanultam beszélni –
mondták magukat a kövezetnek konokul,
alattuk az ég. Így lettem felnőtt.
Így vert vaságyra a szerelem.
Életben maradtam mégis.
Mindegy, hogy meddig és miért.
Megszületett a fiam és akartam.
"

Juhász Ferenc plébános, Mindszenti plébánia

Ez is érdekelhet

Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Képgaléria
Ars Sacra - zárógála
Az Ars Sacra fesztivállal „eljutottunk a Titkok Titkáig” Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Nagyszabású gálával zárult vasárnap este a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál tíz napja a Művészetek Házában, ahol 150 művész közreműködésével szólaltak meg a fesztivál zeneszerző pályázatára benyújtott legszebb művek.
Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.