Ugrás a tartalomra

Hétvégén még lehet korizni az Erzsébet téren

Létrehozva
A közönségkorcsolyázási lehetőség valószínű egészen márciusig rendelkezésre áll.

A hétvégén lehet utoljára része a miskolci lakosságnak abban a különleges ünnepi élményben, amit az Erzsébet téri mobil jégpálya nyújt, korcsolyakölcsönzővel felszerelve a város szívében. Szombaton 10-től 20 óráig, vasárnap 10-től 19 óráig lesz még nyitva a pálya, amit utoljára azok is kipróbálhatnak jelképes összeg ellenében, akik ebből eddig kimaradtak.

A családok kedvence

- Népszerű volt az Erzsébet téri jégpálya, amit rengetegen kipróbáltak. A délelőtti tanítási időszakokban iskolás csoportok jöttek hozzánk, így akkor száz százalékos kihasználtsággal működtünk. Még a délutáni közönség jégidőből is fel kellett szabadítanunk időpontokat. Így minden osztálynak tudtunk ingyenes alkalmat biztosítani – nyilatkozta lapunknak Szabó-Illés Luca, a Jégpálya Center Kft. kapcsolattartója. – A délutánok vegyesen alakultak, de alapvetően családok érkeztek. A gyerekek aránya körülbelül kétszerese volt a felnőttekének. Az utolsó hétvégénkre jó időt mondanak, úgyhogy mindenkinek ajánljuk, hogy jöjjön el, aki esetleg eddig nem tette. Amennyiben a miskolci önkormányzat elégedett volt a szolgáltatással, szívesen elhozzuk jövőre is a mobil jégpályát a városba.

Kép
Fotó: Mocsári László

Megspórolhatjuk a sort

Péntekenként, szombatonként és vasárnaponként három időpontban is lesz közönségkorcsolya.
- Vasárnapig minden nap három alkalommal hirdettünk meg közönségkorcsolyát 10.30-tól 13.30-ig, 14-től 17 óráig és 18-tól 21 óráig jégdiszkóval egybekötve. Január 8-tól pedig a hét utolsó három napján várjuk a siklani vágyókat – mondta el érdeklődésünkre Egri István, a Miskolc Városi Szabadidőközpont Nonprofit Kft. igazgatója. – A ruhatár, a korcsolyakölcsönzési és –élezési lehetőség továbbra is rendelkezésre áll. A jegyet érdemes előre online megváltani, mert akkor meg lehet spórolni a sort, ami fél-háromnegyed órás várakozást jelent. Az enyhe időjárástól függetlenül hagyományosan márciusig tervezzük meghirdetni a közönségkorcsolyás alkalmakat.

Több százan a régióból

A nagy jégpálya népszerűsége továbbra sem csökkent.
- Eddig is sokan kedvelték a közönségkorcsolyát és ez most sem alakult másként. Különösen a délutáni időpontokra több száz fő érkezik, Miskolcról és környékéről, az egész vármegyéből, sőt még Nyíregyházáról és Egerből is. Az ünnepi időszakban egy hétvégén több mint ezer ember korcsolyázott nálunk. Úgyhogy az Erzsébet téri jégpálya jelenlétét alig éreztük meg. Két hetente jégdiszkót és több egyedi programot is meghirdettünk. Kéthetes időtartamban korcsolyaoktatást is igénybe lehet venni – fejtette ki Egri István.

Ez is érdekelhet

Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.